Magyarország történeti emlékei II. - Az 1896 évi ezredéves orsz. kiállításon

Részlet a könyvből: A Mátyás-kori művészet DACZÁRA annak, hogy Mátyás király uralkodása úgy a hazai, mint a külföldi kútforrások egybehangzó tanúsága szerint Magyarország legfényesebb korszakainak egyike volt, hazánk a külföldet sokban megelőzve a czivilizáczió akkori központjával, Olaszországgal szoros és közvetetlen viszonyban és a nyugati államok színvonalán állott, az uralkodó leghatalmasabb pártfogója volt a tudománynak és művészeteknek s ezek az új formák varázsa alatt fokozott tevékenységet fejtettek ki: mégis eléggé gyérek az országban a világi művészetek keretébe tartozó azon emlékek, melyek Mátyás korát a renaissance jegyében képviselnék és az ezredéves kiállítás aránylag korlátolt számú anyagával is csak a tényleges állapotokat tárta fel a néző előtt, bizonyságául annak, hogy Magyarország, a nép jelleméhez képest, erősen szított a mult tradícióihoz s nem egykönnyen változtatta meg ízlését. Akár csak ma. Hazánk mindenha hálás talaja volt a kívülről jövő impulzusoknak 3 ezeket rendesen valamely irányú felbuzdulás követte. Ámde ez csak a felületet szántja és szántotta; az ős talaj, összes tulajdonságaival, megmaradt a réginek. Hogy csak egy közel fekvő példát említsek: az 1848-ban hozott törvényekkel, melyeket lelkesedéssel fogadott el az ország, a feudális kornak összes intézményei meg lettek szüntetve, Magyarország egyetlen lépéssel a legmodernebbül berendezett államokhoz sorakozott; ámde azért alapjában véve még ma is az öröklött kiváltságokat tisztelő egy ország, a melyben számtalan önkényt felajánlott engedményekkel találkozunk a szigorúan vett liberalitás követelte jogegyenlőség rovására - és senki ezen meg nem ütközik. Így volt ez négy és fél évszázaddal ennek előtte, így a renaissance művészetével is. A király, mint annak tökéletes képviselője, megnyitotta számára a kapukat s a művészi tavasz e lehellete végig járta az országot a fejedelem hatalmas személyéből kisugárzó napfény kíséretében. Napfény és szellő azonban csak egyike azon tényezőknek, a melyek az őserdő görcsös fáin rügyeket fakasztanak avagy gyümölcsöket termelnek; fontosabb a másik tényező, a talajból felszívott táplálék. Már pedig a Mátyás-kori művészet a XV. században még nem bontakozott volt ki az Anjuok fényes korszaka szülte középkori hagyományokból, mert nem volt oka reá. A nép lelkülete s a művész meggyőződése a gótikus stílusban egy fényes mult látható emlékeit tisztelte, melyek a vallásos és polgári intézményekkel összeforrva, mindenkit egyaránt kielégítettek. Nem is mondhatunk egyebet, ha igazságosak akarunk lenni s híven akarunk beszámolni a Mátyás-korabeli renaissance szerepéről Magyarországban, - mert a renaissance még egyszer beköszöntött hazánkba, de sokkal később - mint azt, hogy hatása a részletek átalakítására szorítkozik, elemeket kölcsönöz a díszítésnek, felüti a fejét hol itt, hol ott, de sehol a lényeget meg nem változtatja, mélyebb nyomokat nem hagy hátra. A renaissance nem oltotta be életképes csirával a magyar művészetet és nagy pártfogójának fényes csillagával egyidejűleg letűnik. Megjegyzem, hogy én csak a magyar művészek kezének tulajdonítható emlékekről szólok, nem pedig azokról a renaissance-művekről, melyek az országban léteznek, de olasz mesterektől származnak.