Szamos Miklós

Apám királysága - Sorsregény

fekete sas könyvkiadó bt  | 2009  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  376 oldal

2007 őszén megszólalt a telefonom. Egy kedves ismerősöm munkát ajánlott. Hogy van valaki, aki szeretné megíratni az apja krónikáját. Elmondaná, én meg lejegyezném. Könyvet kéne csinálni belőle. Vállalom-e? Gondolkodóba estem. Még az én családi krónikámat sem írtam meg, s akkor a másokéval foglalkozzam? No de mit veszíthetek? Próbáljuk meg. Az első találkozón csak méregettük egymást. Két hatvanéves úr egy elegáns budai cukrászdában. Eleinte magázódtunk. Szamos úr baljós tényekről tudósított: már két tollforgatóval nem tudott kijönni. Neveket nem árult el, úriember hallgat az ilyesmiről. Mégis elvállaltam: kaland az élet, és szeretem a szellemi kalandokat. Péntek délelőttönként leültünk egymással szemben. Forgott a szalag a diktafonban, és Szamos csak mesélt, mesélt. Érződött, hogy nem először mondja, szinte nyomdakészen fogalmazott. Harmadik vagy negyedik alkalommal kiderült, ugyanabba a gimibe jártunk, ugyanazoktól a tanároktól szenvedtünk. Sosem felejtem el a pillanatot, mikor a kezébe adtam az első fejezetet. Rögtön olvasni kezdte az apjáról szóló sorokat. Mit olvasni? Falni, bekebelezni, magáévá tenni. Mikor a végére ért, fura, csuklásszerű hangok törtek föl belőle. Azt hittem, kacag. De tévedtem. Fojtottan zokogott. Irigyeltem őt akkor. Sosem ismertem az apámat. Egy könnycseppet sem ejthettem érte. Másfél évi munkával tető alá hoztuk ezt a könyvet. Családregény? Fejlődésregény? Félre a tudományoskodó kategóriákkal. Annyit azonban mondanom kell, hogy nemcsak egy apa-fiú kapcsolat krónikája ez. Az Apám királyságában benne van a szocializmus kórtörténete, hogy egy magánvállalkozás, egy privát rögeszme, hogyan írja felül a politikát, a történelmet. Szamoséknak saját világuk volt és van, valóban cukrászdaországban éltek és élnek. Kié ez a könyv? Az övé? Az enyém? Mindkettőnké? Nem, ez emlékmű egy apának, miként huszonöt folytatásban elhangzott. Sajnálom azokat, akik csak olvashatják, én hallottam is. Szamos Miklós keze voltam. Kelecsényi László
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó fekete sas könyvkiadó bt
Kiadás éve2009
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:376
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly570 gr
Illusztráció16 OLDAL KÉPMELLÉKLET
ISBN9789639680333
Árukód2201988 / 1056677

Vásárlói értékelések, vélemények

dr végh endre
2009. 06. 04.

különös könyv, élvezetes és tanulságos olvasmány. a szerzőt ismer(t)em -ő nem hiszem, hogy tudna róla- rákócziban hadúék szomszédja, igen jó barátja voltam (iparos kör mellett). édesapját nagyon szerettem, édesanyját is, de főleg matyi bátyámat, aki családom megbecsült, mondhatni, kedvenc barátja volt, amíg tartott a rfalvi kapcsolat. a nyolcvanas években a szamos házaspár jelenlegi lakhelyemen meg is látogatott, múlhatatlan örömöt okozva számomra. a személyes kötődésen túl, vagy éppen azért(?) olvastam a könyvet nagy élvezettel, még akkor is, ha (véleményem szerint), legalább annyira "miklós királysága", mint mátyásé.remélem, egyszer még (rákócziban?) találkozhatunk is.


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

J.D. Barker: Zárt ajtók mögöttJ.D. Barker: Zárt ajtók mögött