Nehéz harckocsik - Össszehasonlító értékelések, műveleti alkalmazások és a magyar TAS tervézése

Előszó A harmincas évek közepére a harckocsiépítésben eltűntek az első világháborúból megörökölt elavult megoldások, a körbefutó lánctalp, a többtornyos vagy kazamatás fegyverzet-beépítési kialakítás. Megszületett a korszerű harckocsi. A különböző haderők eleinte főként a könnyű, majd a közepes kategóriában építették meg harckocsijaikat, de a második világháború első évére már elkészültek az első 40 tonna feletti, egytornyú, modern kialakítású nehéz harckocsik is. E nagy tömegű harckocsikat elsősorban az erősen kiépített védelmi állások elleni támadásoknál, áttörő céllal, főként a gyalogság támogatására tervezték alkalmazni. Fő feladatuk így főként az ellenség páncéltörő fegyvereinek, tüzérségi eszközeinek, megerősített támpontjainak leküzdése, a védelem áttörése volt. A nehéz harckocsik haditechnikai fejlődése eredményeképpen később bekövetkezett mozgékonyság-növekedés azonban már lehetővé tette, hogy a nehéz harckocsik az önálló mélységi alkalmazás és a harckocsik elleni küzdelem területén is szerepet vállaljanak. Folyamatos törekvés volt a közepes harckocsikkal egy szervezetben történő alkalmazásukra, amelyre több példát is bemutatunk a könyvben. A háború végén sor került az önálló tevékenységre alkalmas nehézharckocsiegységek létrehozására is. A nehéz harckocsi többfeladatú eszközzé, kedvező műszaki tulajdonságok esetén akár alap harckocsivá is vált (Panther). A nehéz harckocsik sok esetben játszottak döntő szerepet a különféle harctevékenységekben. Az első korszerű értelemben vett nehéz harckocsit a britek és a szovjetek állították elő. Erre válaszul a német haderő is létrehozta nehézharckocsi-típusait, ami a továbbiakban brit, szovjet és amerikai nehézharckocsi-fejlesztéseket váltott ki. A nehéz harckocsikat fejlesztő országok sorába - és erre joggal lehetünk büszkék - felsorakozott hazánk is, hiszen a Weiss Manfréd tehetséges mérnökei kidolgozták a Tas nehéz harckocsi terveit, és közel jutottak a prototípus elkészítéséhez is. Létrehozását végül csak a bombázások akadályozták meg. Könyvünk a nehéz harckocsik területén létrejött éles mérnöki, haditechnikai és gyártástechnológiai versengést, a típusok alkalmazási tapasztalatait és - esetenként - egymás elleni küzdelmét, az e harckocsikat alkalmazó szervezeteket és alkalmazási elveket kívánja bemutatni. Célunk volt egy tudományos megalapozottságú - a harci lehetőség matematikai alapú összehasonlításán, a hadikultúránkénti megfelelőség vizsgálatán, illetve a szakirodalmi véleményeken és hadtörténeti elemzésen alapuló - többoldalú nehéz harckocsi összevetés-értékelés elvégzése is. Az ismertetett nehézharckocsi-típusok megnevezését egységesen a gyártó ország eredeti, nemzeti elnevezései szerint tüntettük fel. A nehéz harckocsik témakörét feldolgozó szerzői közösségünk több szakterületet képviselő szakértőkből áll. Munkamódszerünket ezért nem annyira a feltétlen egységességre való törekvés, mint inkább a sokoldalú megközelítés jellemezte, ami véleményünk szerint a könyv egyik erősségét eredményezte. Könyvünk szakszerűségét és olvashatóságát lektori munkájukkal jelentősen segítették: Ungvár Gyula és Kőszegvári Tibor tábornokok, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem professor emeritusai. Jelentős segítséget kaptunk a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum vezetésétől és szakembereitől. Külön köszönettel tartozunk Holló József altábornagy úrnak, aki sokban segítette könyvünk létrejöttét és a két intézmény hatékony szakmai együttműködését. A felsoroltakon kívül ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a kutatóknak, hadtörténettel, harcászattal, harckocsi-alkalmazással és gyártástechnológiai kérdésekkel foglalkozó szakembereknek - közülük különösen Sárhidai Gyulának -, akik véleményükkel és tanácsaikkal segítették könyvünk megírását. A szerkesztő