Magyar irodalom olasz irodalom

Szauder József (1917-1975) akadémikus, az MTA Irodalomtudományi Intézetének egyik alapítója, a szegedi egyetem egykori professzora, nemcsak a 18. és 19. századi magyar irodalomtörténetírás meghatározó alakja, hanem egyúttal az olasz irodalom és a magyar-olasz irodalmi kapcsolatok egyik legkíválóbb kutatója, kíváló italianista is volt. 1940-től az Eötvös Kollégium olasz tanáraként tanított, 1947-1949 között a pesti egyetem olasz tanszékét vezette, majd élete utolsó öt évében a római La Sapienza Tudományegyetem magyar tanszékvezető professzora volt. Olasz és magyar irodalomtörténeti tanulmányai és itáliai esszéi három kötetben jelentek meg a hatvanas-hetvenes években: Olasz irodalom - magyar irodalom, 1963; Ciprus és obeliszk, 1963; Kövek és könyvek, 1979. A Szépirodalmi kiadó által megjelentetett olasz-magyar tanulmánykötet óta 50 év telt el, és ez mindenképpen időszerűvé tette a máig érvényes tanulmányok ismételt kiadását, amelyeket volt tanítványa, a kötetet szerkesztő Sárközy Péter - aki Szauder Józsefet és Klaniczay Tibort követve 1979-óta a Római La Sapienza magyar tanszékét vezeti - kiegészített Szauder József szakfolyóiratokban és tanulmánykötetekben megjelent kapcsolattörténeti írásaival és a Nemzetközi Italianisztikai Társaság különböző konferenciáin tartott előadásainak magyar fordításával. Utóbbiak eddig csak olasz nyelven voltak olvashatók a konferenciák Magyarországon szinte hozzáférhetetlen köteteiben. Az olasz nyelven írt tanulmányok magyar fordítása azért is fontos, mert ezekben, a hatvanas-hetvenes években nemzetközi konferenciákon olasz irodalomtörténészek előtt tartott előadásaiban Szauder József egyértelműbben és sarkalatosabban fogalmazott, mint magyar nyelvű írásaiban. Olasz tanulmányaiban Faludi Ferenc és Csokonai Vitéz Mihály költészetét nyíltan az olasz árkádikus rokokó költészet magyar változatának nevezi, a 18. századi költészet megújulását pedig a korábbi korszakhatárnál harminc évvel korábbra teszi, és Faludi Ferenc 1740-45 között Rómában folytatott írói munkásságához köti. Szauder József nemcsak magyar-olasz összehasonlító irodalomtörténeti kérdésekkel foglalkozott, hanem igazi italianista is volt. A kötetben a mai olvasó a magyar italianisztika leg-jobb Goldoni-, Pellico-, Nievo- és Palazzeschi-tanulmányait olvashatja, egyben kedvet kapva e jelentős olasz írók műveinek elolvasásához. A kötet végén a Nagyvilág című folyóirat 1967. évfolyamában közölt Benedetto Crocére emlékező tanulmány olvasható, mely a hazai Croce-kutatás II. világháború utáni megújulásának kezdetét jelentette, és egyúttal mutatja, hogy az irodalomtörténész Szauder József mindvégig hű maradt nemcsak a Horváth Jánostól tanult filológiai pontossághoz, de a Benedetto Crocétól tanult szellemtörténeti és esztétikai műveltséghez is.