Szia, Frici!

"Az állami gondozás iszonyatai még a hatvanas években történtek. A gangos bérház élete 2000-ben zajlik. Szécsi Magda nem ítélkezik, nem mondja meg, hogy melyik rendszer volt a „jobb", vagy a „rosszabb". Amúgy a Lándzsás utcában majdnem mindegy. „Szűcs Misiéknek bejárónőjük van. Az én anyám meg bejárónő. Anyu azt mondta, hogy ez mindig így volt. A rendszerváltás előtt is. A Szűcs Misiék a Kádár alatt is így éltek, a magunk fajták meg szintén így. Csak a Kádár alatt mindennap tudtunk két kiló kenyeret venni, most meg csak egy kilóra futja." Mostanában a szegénység már nem politikai tabu, tanulmányozhatja a szociológia, mérheti a statisztika. Mégis, mintha egyre kevesebben értenék, hogy mit jelent szegénynek lenni, a szegénység körébe bezáródni. A társadalom gazdagsága nő, a szegények szegénysége változatlan. De már nem botrány. A szegények beletörődnek a szűkös létbe, s abba is, hogy a bürokrácia mind ridegebb, a politika mind közönyösebb. Szécsi Magda nem fogadja el a beletörődést és a közönyt. Nem lázad az elfogadhatatlan ellen, csak tudósít az életéről, az életükről. Ám ez a tudósítás felráz. Igen, a szegénység ma is botrány, ma is tűrhetetlen. Köszönöm Szécsi Magdának a tanúságtételt." Ferge Zsuzsa