A Triznya-kocsma - (dedkált) - Magyar sziget Rómában

Ha a múlt században születünk, biztosan irodalmi szalont alapítottunk volna. De itt és most csak "Kocsmára" futotta. 1949-ben Matyival egy szál ruhában mint borzas menekültek csöppentünk bele a világ közepébe, Rómába...
Szőnyi Zsuzsa emlékiratát igen sok szempontból lehet olvasni és értelmezni. Természetesen szépirodalmi igényű vallomásként is, sorstörténetként. Azután dokumentumként: hiszen a nyugati magyar irodalom és kultúra egy jórészt ismeretlen központjának krónikája. Tágabb értelemben pedig nem csupán a római, itáliai, hanem - a Triznya-kocsmában megforduló más nyugati országban élő vendégek révén - az egész szabad világbeli magyar emigráció politikai története szempontjából is egyedülálló naplója. Ám még ennél is több, ha figyelembe vesszük, hogy a rendszerváltozás óta változatlanul fennáll a maga intézményszerűségében, és ezért páratlan tanúságként szól az emigráns és a hazai magyarság egymásratalálásának az elmúlt évtizedben lezajlott fázisáról. Mégsem szeretném e szerény előszóban a fent említett szempontok szerint értékelni, illetve ajánlani, hiszen ezt megteszi maga a szöveg és a függelékben közölt néhány ihletett méltatás és visszaemlékezés. Különben is személyes kompetenciám nem terjedhet ki a Kocsma egész történetére, hiszen Triznya Mátyással és Szőnyi Zsuzsával csak 1970-ben ismerkedtem meg: igaz, azóta - amennyire ezt római tartózkodásaim lehetővé tették - magam is törzstaggá váltam a Kocsmában.