Nemzetiségi viszonyok - önrendelkezési forgatókönyvek - Északkelet-Magyarország 1918-1919-ben

A könyv az északkelet-magyarországi Sáros, Szepes és Abaúj-Torna vármegyékben élő "keleti szlovák" (szlovják) népcsoport nyelvi-kulturális és politikai identitását vizsgálja, különös tekintettel a hungarofil törekvésekre és az 1918-as impériumváltás idején kiéleződött identitáspolitikai küzdelmekre.

A felvidéki szlovák, paraszti túlsúlyú társadalom mozgósításában leginkább elkötelezett Milan Hodža például "szlovák Macedónia"-ként, bizonytalan identitású térként emlegette ezt a régiót. A magyarosítást támogató hazafias társadalmi és közművelődési egyesületek a helyi nyelvjárást felhasználva próbáltak magyarbarát szlovák identitást kialakítani a századfordulót követően. Dvorčák Viktor és az eperjesi magyarbarát elit 1918 őszén megpróbálta regionális politikai mozgalommá alakítani a keleti szlovák hazafias mozgalmat.

Az "önálló keleti-tót köztársaság" létrehozásának kísérletét a wilsoni elvekre hivatkozva próbálták megvalósítani 1918 decemberében. Miért gondolták létrehozói életképesnek ezt a rövid életű "kérészállamot", és milyen mértékben sikerült megszervezniük? A szerző összehasonlítja a Keleti Tót Népköztársaság és a Cipszer Köztársaság létrehozásának körülményeit, valamint a főhatalomváltás különbségeit Szepes, Sáros és Abaúj-Torna vármegyékben. Külön figyelmet szentel Kassa városának, amelynek sorsa kulcsfontosságú volt a magyar szempontból. Részletesen elemzi Molnár Miklós kormánybiztos tevékenységét, aki a város háború utáni újraindításában játszott meghatározó szerepet, intézkedéseket és tárgyalásokat folytatott a magyar kormánnyal és a csehszlovák csapatok parancsnokával, hogy felkészítse a várost a megszállásra. Az elemzés célja, hogy megértsük, miként vált a magyar Kassa csehszlovák Košicévé.