Magyar irodalmi kalauz - Szent István intelmeitől Petőfiig

A régi magyar irodalom történetének igen velős, csak a legjelentősebb tényeket kiemelő, de minden lényeges mozzanatát tartalmazó foglalata ez a remekül fölépített, tájékoztató célú kismonográfia. Tamás Ferenc történeti áttekintése önmagában szinte semmi újat nem tartalmaz a korábbi összefoglalásokhoz képest; szemléletmódja az, ami a hermeneutika, a recepcióesztétika bonyolultsága felől tekintve rokonszenvesen érthető és a magyar irodalomtörténet-írás hagyományaihoz való visszatérést jelenti. A szerző szerint ugyanis a magyar irodalmi hagyomány zárt rendszer, önálló egész, amelynek természetesen vannak folyományai korunk, illetve elágazásai a világirodalom, a nagy korstílusok vagy eszmeáramlatok felé, de mégis önmaga értékeivel és a hazai művelődéstörténet mindenkori tényeivel mérhető.
Az irodalomtörténeti kalauz szerzője a korai középkori latin nyelvű irodalomban (pl. szentek legendái, Szent István intelmei, Anonymus gestája) látja nemzeti literatúránk kezdeteit; bár e korai műfajok az egyetemes keresztény kultúra termékei, kétségtelenül önálló entitást testesítenek meg. A korai nyelvemlékeket leszámítva a humanizmus korszakától az irodalomtörténet csomópontjait egy-egy kimagasló életműben ragadja meg (Janus Pannonius, Balassi Bálint, majd Zrínyi, Pázmány Péter stb.) és az alkotó személyiségében és művében láttatja a kort, a stílust, a mondandót, az irályt. A személyi fejezeteket rendre korfestő-bevezető alfejezetek előzik meg, melyek tájékoztatnak a művelődéstörténet koronként eltérő sajátosságairól (pl. a középkori keresztény műveltség összetevői, a könyvnyomtatás, a reformáció, az anyanyelvű iskoláztatás elterjedése vagy a folyóirat-kultúra megjelenése és hatása az irodalmi műfajokra stb.).
A biografikus és műismertető fejezetek a kalauz műfajának megfelelően az írók és költők rövid életrajzait közlik, illetve szempontokat adnak legfontosabb munkáik értelmezéséhez, elemzéséhez. Legnagyobb terjedelemben a 18-19. század alkotóiról esik szó, a felvilágosodás és a romantika óriásairól, miközben számos utalás olvasható a kismesterekről, a kevéssé neves, ám irodalomtörténeti szempontból el nem hanyagolható literátorokról.
A régebbi magyar irodalom történetének tanulmányozásában csakugyan kitűnő kalauzul szolgáló, arányos fölépítésű, közérthető szövegezésű, mértéktartóan illusztrált kötet valamennyi fejezete végén válogatott irodalomjegyzék található, a művet pedig Fogalomtár, Névmutató és Bibliográfia zárja. Igen hasznos, az általános műveltség kívánatos szintjét is jelző munka.