Nap mint nap

"Egy koraőszi szombat reggelen a pályaudvari negyed elhanyagolt játszóterén három munkásnő egy mászókán fejjel lefelé himbálózva találta Abel Nema fordítót és tolmácsot. Ezüstszínű ragasztószalaggal volt összekötve a lába, hosszú fekete ballonkabátja rálógott a fejére. Enyhén himbálózott a reggeli szélben. Magassága: körülbelül .. (nagyon magas). Súlya: körülbelül .. (nagyon sovány). Kar, törzs, láb, fej: keskeny. Bőr: fehér, haj: fekete, arc: hosszúkás, orcák: hosszúkásak, szem: keskeny, kissé duzzadt könnyzacskók; magas homlok, hajtő vonala szívalakú. Nem rossz kinézetű ember. De hogy jó lenne, azt sem mondhatnánk. Gyógyulófélben lévő régi sebhelyek között fél tucat új. Mégis, mindettől eltekintve: Valami most mégis más, gondolta a felesége, Mercedes, amikor később behívták a kórházba. Talán csak azért, mert először látom aludni. És mivel egyúttal bűncselekményről van szó, végül is, akármilyen képességekkel van megáldva, egyedül nem tudja magát ilyen helyzetbe hozni, a rendőrség is fölteszi a maga kérdéseit. Hogy például mikor látta az ember utoljára a férjét. Mercedes sokáig nézi az arcát. Majdnem azt mondtam: Ha jól belegondolok, még soha. De aztán mégiscsak azt mondtam: Körülbelül ... amikor elváltunk."