Díjaim

A Díjaim Thomas Bernhard halálának huszadik évfordulójára jelent meg, s ez az első szöveg, amely a hagyatékból teljes egészében napvilágot láthatott. Az író olyan őszintén, s főleg önmaga iránt is olyan könyörtelenül tárulkozik ki benne, mint egyetlen más művében sem. Nemcsak a díjakat odaítélő potentátokról, a politikai és gazdasági hatalom birtokosairól és bitorlóiról nyilatkozik, kevés kivételtől eltekintve, lesújtóan és a tőle megszokott, költői túlzásokban tobzódó szarkazmussal, de a díjazottakról, mindenekelőtt saját céhéről, az írókról és köztük saját magáról is. Gyarló emberként áll elénk, aki jellemében „jókora hézaggal" kész bármikor kompromisszumot kötni és elviselni a díjátadási ceremóniával járó összes kellemetlenséget, mert legmélyebb elkeseredéséből is ki tudja rántani a díjjal járó pénzösszeg reménye. Olvasható persze ez a könyv paródiaként, de olyan vallomásként is, amelyet éppen a gyarlóság kíméletlen ön-leleplezése emel át a nagyszerűség szférájába.