Egyirányú út

"Két SEAL-osztagos haverommal ücsörgök a coronadói Danny's Barban - írja Scott McEwen, a szerző az epilógusban. - Bemutatnak egy alaknak. A legtökösebb gyerek, akivel valaha találkoztak, mondják róla. Ejha, gondolom magamban: nem ismerek a két ivócimborámnál keményebb fickókat; ha ők valakiről azt mondják, hogy tökös, az bizonyára úgy is van. A srác, akinek bemutatnak - hívjuk Gilnek -, körülbelül harmincöt éves, százhetvenöt centi magas, és nagyjából hetven kilót nyomhat. A beszélgetés kezdetben lassan döcög... Aztán megtudom, miért áll ,,kemény gyerek" hírében. Gilt az egyik bevetés alkalmával több mint tizenöt találat érte. Miután lecsúszik még néhány kör ital, Gil megmutatja nekem a ki- és bemeneti sebeket, amelyek a lábától a nyakáig minden talpalatnyi helyet beborítanak a testén... Ami különösen megfog az egészben: Gil nem is annyira a harci hegeire ,,büszke", mint inkább arra, hogy sebesülten sem vonult vissza a harcból, egészen addig, amíg az orvoscsapat meg nem érkezett."
Ez a könyv az Amerikai Haditengerészet különleges hadműveleti alakulatainak harcosairól szól, akik - ha kell, súlyos sérüléssel vagy nyomasztó túlerővel dacolva - minden veszedelemmel farkasszemet néznek. Az események - iráni és afganisztáni titkos bevetés, egy pilótanő kimentése a tálibok és pastuk fogságából - a képzelet szülöttei, de tényleges titkos bevetéseken alapulnak.