A báróné ténsasszony

Mint elbeszélő egy kicsit nehézkes, de magvas és a való élet komorabb szineinek rajzolója. A derültebb szinekhez nincs festéke. Mintha irígyelné alakjaitól a boldogságot, folytonos bajokba vezeti őket. Regényei lassan indulnak, úgyszólván egy kopár hegyen kell magát átküzdenie az olvasónak, míg végre a cselekményhez jut. S ez a hegy nem czukorból van, mint a Dickensé, melynek tulsó oldalán az Eldorádó tárúl ki, kietlen hitvány világ a Tolnaié. Mély keserűséggel tölt el a benne találtató bűnök és aljasságok miatt. Sehol egy oázis, egy nyugvó pont, a hol a hánykódó lélek pihenést találna. De azért még mindig a megengedett határok közt mozog Tolnai. Történetei nem meglepőek, nem is nagyon érdekfeszítők, de formásak, gondosan vannak megírva, stylusa kifejező, erőteljes, hatalmas. Olyan, mint az erős ó-bor. Limonádét nem árul. Maga mondja, hogy . Tudás, mélység és látás jellemzi. A jellemek sötétek, de az aesthetikai törvények szerint vannak megépítve. Humora keserű, satyrája nem ellenszenves, de végre a fanyar gyümölcsnek is vannak kedvelői, és jogosúlt, mert Isten napjától támad. (Mikszáth Kálmán)