Mégis van apám

A norvég szerző második, magyar fordításban megjelent regényének középpontjában egy kis család áll: anya, apa és Jarle. Ők az Orheim-társaság. Stavangerben, Norvégia olajfővárosában élnek, egy autóbeállóval rendelkező sorházban, és az egyetlen, amit szeretnének, az, hogy minden rendben legyen. De mi történik apával?
A regény elbeszélője emlékezetében a 80-as években kamasszá érő Jarle életének meghatározó epizódjai pörögnek le: a hétvégi focik apával, a nyomasztó családi kirándulások, az első csók és az első cigi, az első igazi barátság, a gyermekkor lezárását jelentő évzáró bankett. Az eseményeket pedig az elbeszélő számára különösen fontos és egyben az évtizedet is jellemző zenék festik alá. Az ifjú Jarle minden porcikájával arra vágyik, hogy a legjobbat hozza ki abból a világból, amiben él, anarchistává és feministává válik, lázad mindenféle igazságtalanság ellen.
A Mégis van apám tulajdonképpen a Szerettem másképp is (LHarmattan Kiadó, 2009) című regény előtörténetének tekinthető.

Ilyen gyorsan még soha nem futottál, és valószínűleg nem is fogsz. Ki az utcára, ki a sötétbe, süteményes doboz a kezedben, szemedben könnyek, fejedben egy gondolat: A nevem Jarle Klepp, igen, a nevem: Jarle Klepp. Nincs apám. Nincs apám! A város egyik szélétől a másikig futottál az utcai lámpák alatt, végig az aszfalton, el, minél messzebb a terektől, ahol felnőttél, el az iskolától, az erdőtől. Messze el a sorháztól, ami eddig a kis világodat jelentette. És mondogattad magadban, hogy vége, soha többé nem jövök ide vissza, új életet kezdek.

Zavarba jöttem, elő is kellett vennem az első könyvet, a Szerettem másképp is címűt, hogy valamiképp az apa nyomára leljek. Meg is találtam Míg a Szerettem másképp is a kamaszkor lázadó, identitáskereső oldalát mutatja meg, addig a Mégis van apám egy család titkaiba vezeti be az olvasót. Visszább vagyunk az időben, jóval visszább, az Orheim-társaság 1974-ben alakul, majd a kis Jarléval kibővülve 1988-ig, a válásig működik. (Jól, rosszul, de egyben van.) És ahogy a Szerettem másképp is otthonos érzést hozott nekem (hiába játszódik a regény Norvégiában, van az európai kamaszokban valami rémületesen közös), ez az új könyv is elevenembe talált.
(Karafiáth Orsolya)