Tóth Gergely

Ablakon bedobott pénz I. kötet

követ-inem hungária egyesület  | 2002  | MAGYAR nyelvű  | PAPIRKÖTES  |  31 oldal

Amikor a fáról szedjük a cseresznyét, általában az alsó gyümölcsökkel kezdjük, csak ezután mászunk létrára. Később egy-egy jobb falat reményében, a fa tetején egyensúlyozva néha még a testi épségünket is kockára tesszük. A környezetvédelmi intézkedéseknek is van egy nyújtózkodás nélkül elérhető része, ahol a gazdasági és környezeti érdek együtt jár. Ezek példáit igyekeztünk összegyűjteni ebben a kötetben. Magyarországon az öt fő feletti létszámú iparvállalatok anyag- és energiaköltségei a 2000-es esztendőben 6697 milliárd forintra rúgtak, ami 36%-kal magasabb a korábbi év adatánál. Néhány feltételezéssel a következő becsléseket tehetjük: • a magyar ipar évente 660-2000 milliárd forintot (termékké nem alakuló ráfordítást) veszít el hulladék és szennyezés formájában; • alacsonyan csüngő gyümölcsként, már viszonylag egyszerű és alacsony költségű intézkedésekkel ebből 130-260 milliárd forint megtakarítható lenne. Ez az esettanulmány kötet az alábbi vállalatok példáján keresztül mutatja bé, milyen megtakarítások érhetők el környezetvédelmi intézkedésekkel: 1. Audi Hungária Motor Kft. 2. Bárczy Környezetvédelmi Kft. 3. Biokom Környezetgazdálkodási Kft. 4. Csabai Konzervgyár Rt. Bajai Hűtőipari Gyára 5. Denso Gyártó Magyarország Kft. 6. Magyar Posta Rt. 7. Pécsi Vízmű Rt. 8. Phoenix Rubber Gumiipari Kft. és Conveyor Belt Systems Phoenix Gumiipari Kft. 9. Printrex Bt. 10. Sony Hungária Kft. 11. Tiszai Vegyi Kombinát Rt. 12. Villeroy & Boch Magyarország Rt. A Pécsi Vízmű Rt. esete a "Környezeti megtakarítások azonosítása" c. program tapasztalatai alapján azt a folyamatot példázza, hogyan lehet a legkézenfekvőbb javítási lehetőségeket a dolgozók bevonásával azonosítani, számszerűsíteni. A 12 vállalat összesen 45 olyan környezetvédelmi intézkedéséről számolt be, ami a leggyakrabban egy éven belüli megtérülő megtakarítást eredményezett, s a megtakarítási idő ritkán volt három évnél több. Az intézkedések összesített adatai nagyon kedvezőek, a számított megtérülési idő 7,2 hónap. Érdemes még megjegyezni, hogy 13 intézkedés nem igényelt semmilyen beruházást, az ezek következtében fellépő tiszta megtakarítás 204 millió forint volt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
831 Ft

A termék megvásárlásával

83 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó követ-inem hungária egyesület
Kiadás éve2002
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:31
BorítóPAPIRKÖTES
Súly110 gr
ISBN9632029984
Árukód2004996 / 1066847

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
831 Ft

A termék megvásárlásával

83 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor