Tóth Zoltán

Két kor gyermeke

kossuth kiadó zrt.  | 2014  | MAGYAR nyelvű

Tóth Zoltán beszélgetőtársa Kőrössi P. József A berlini fal 1989-es lebontását követő rendszerváltások idején (1989-91) 100 millió ember élete változott meg Közép- és Kelet-Európában. A gazdasági fejlődés motorjává a magántulajdon vált, az egypárt-rendszert felváltotta a többpárt-rendszer. A rendszerváltások - a Reagan és Gorbacsov máltai megegyezése alapján - a szavazatok erejével történtek, a háborúk ezúttal elkerülték Európának ezt a térségét. Magyarországon a Második Világháborút követő első szabad választások előkészítésében részt vett dr. Tóth Zoltán is 1989 és 2004 között, 7 miniszterelnök és 8 belügyminiszter mellett, köztisztviselőként, a hivatali hierarchia minden lépcsőfokát megjárta. Az Országos Választási Iroda vezetőjeként 12 magyarországi választás és 4 országos népszavazás során irányította a választásokkal kapcsolatos állami feladatok végrehajtását. Volt közigazgatási államtitkár is, és büszkén mondhatja, hogy az Európai Parlament első magyarországi választásának előkészítésében is részt vehetett. A taxis blokád és az Erzsébet hídi csata kapcsán a szemtanú hitelességével idézi fel az állam problémamegoldó képességének a korlátait. ,,A választás a demokrácia ünnepnapja! Azonban a történelem vissza is fordítható. A damaszkuszi út lehet kétirányú is!" - mondja egyik interjújában Tóth Zoltán. Elsőként javasolta a demokratikus ellenzéki pártok összefogását - 2012-ben - az úgynevezett előválasztás keretében. Saját munkáját így értékeli: ,,Az eredményeimet a család, a tanárok és a munkatársak támogatásával értem el. A hibáim a sajátjaim" Elkötelezett a demokrácia továbbvitele mellett, miszerint minden embernek joga van szabadon megválasztani vezetőit az ENSZ által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata alapján.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadó kossuth kiadó zrt.
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub
Formátum EPUB MOBI
Árukód2503675 / 8110546

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor