A történelem árnyékában

Mi lett légyen a végem a csekély munkácskámnak kiadásában, bár mint gondolkozzam felőle: fel alig lelem. Az-e, hogy használjak vele, amidőn nem egyébért: hanem egyedül csak az embertársaimnak való használatáért kívánok élni? De vajjon én is mások segítsége nélkül küszködő és magamnak elégtelen emberecske alkalmas vagyok-é arra? Az-e, hogy valakinek általa tanítására legyek? De én magam is, ha jól körülnézem dolgaimat: mit találhatok hamarább fel magamban a nagy tudatlanságnál? - Oh! Vajha mégis ez egyre sokakat megtaníthatnék, hogy mindnyájan, mi e földnek fellegei alatt mulató emberek, tudatlanok vagyunk: és hogy az a legnagyobb pontja az e földön szereztethető tudományunknak, ha azt, hogy tudatlanok vagyunk megismerjük, és azért igyekszünk a tökéletességre. Ennél többre nem lehet itten jutni. Az is szerencsésnek tarthatja magát, aki ennyire elérhetett. - Az-e továbbá, hogy gondolkozásra szánt életemnek valami gyümölcseit közöljem veled, oh Kedves Nemzetem? De jaj, vajjon nem éretlenek lesznek a gyümölcsök? Nem lesznek-e savanyuk? és csömört nem okoznak-e?