El Kazovszkij kegyetlen testszínháza

Leningrád (ma Szentpétervár). Oroszország, anno Szovjetunió. Nyizsnij Tagil (Közép-Urál). Magyarország. Anyanyelv, tanulmányok nyelve. El Kazovszkij életének és élettereinek első állomásai ezek, olyanok, amelyek jelentős változásokat hoztak, és jelentős változásokon mentek keresztül. E fordulatok feldolgozása akár verbális, akár nonverbális síkon, a fordítás. A biográfiai szükségességből - nyelvek váltakoztatása - lét- és művészetértelmező fogalom válik. E gyermekkori élmény azonban nemcsak két nyelvben, hanem két kultúrában levést is jelentett. És ez csak tovább mélyült, rétegződött az évek folyamán, amikor, ha nem is újabb nyelvek, de folyamatosan újabb és újabb kultúrtörténeti rétegek és szubkultúrák épültek be gondolkodásába, amely kialakított egy erősen relativisztikus viszonyt a világhoz. El Kazovszkij állandóan úton van, ténylegesen is járja a világot, repül, vonatozik, gyalogol a földgolyó különböző pontjain, és úton van két nyelv között, több tradíció között. Az állandó fordításra ítéltségből kialakult a világ folyamatos, több tradícióban gyökerező és gondolkodásmódját követő értelmezésének kényszere, amely egyben annak minél teljesebb birtokbavételével jár együtt. Mint arról maga a művész számol be egy interjúban1, állandóan szüksége van a verbális kommunikációra, amely két nyelv, a képi egyetemes világértelmezéssel szemben/mellett, az emberek világának igazodási pontjait jelöli ki. A fordítás a világ birtokbavételének olyan módja, amely az evéshez is hasonlítható. A szavak ízlelgetése élvezet, egy pontos, árnyalt fordulat megtalálása egyszerre racionális és érzéki megismerés. Az evés és a fordítás a bensőnkben végbemenő átalakulással energiát szabadít föl, El Kazovszkij képeinek robbanásai részben ebből táplálkoznak. A fordítás koncentrált művelet, valamint érzékennyé tesz, differenciált gondolkodásra késztet. Legjobb ellenszere a vakságnak, mely képtelenné tenné az embereket a lényeglátásra.