Valerian Albanov

A fehér halál országában - KÜZDELEM A TÚLÉLÉSÉRT AZ ÉSZAKI-SARKON

park könyvkiadó  | 2003  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  174 oldal

Hat hónappal azután, hogy Robert Falcon Scott négy társával együtt odaveszett az Antarktiszon, egy orosz navigációs tiszt, VALERIAN ALBANOV még az övénél is veszélyesebb útra vállalkozott. Hajója, a Szent Anna új vadászterületek felfedezésére indult az északi sarkkörön túlra, csakhogy belefagyott az alattomos Kara-tenger vizébe.Huszonöt férfi és egy nő közel másfél éven át rettenetes megpróbáltatásokat és veszélyeket állt ki, miközben hajójuk magatehetetlenül sodródott észak felé. Albanovnak meggyőződése volt, hogy a Szent Anna sohasem szabadul ki a jég fogságából, ezért 1914 januárjában tizenhárom társával elhagyta a hajót; hogy gyalog jusson el a Ferenc József-földre. Egyedüli segédeszköze egy kétségbeejtően hiányos térkép volt, mégis sikerült átvezetnie csapatát a jeges pusztaságon. A közel 400 kilométeres úton szakadatlan veszélyek leselkedtek rájuk, éhezés, betegség, hóvakság és nézeteltérések csorbították erejüket. Valóságos csoda, hogy akadt, aki túlélte a vándorlást. Szintén csodával határos, hogy a kilencven napos menetelés alatt Albanov mindvégig naplót vezetett, majd később olyan krónikát írt belőle, amelyet David Roberts így jellemzett: "szűkszavú, feszesen megkomponált alkotás, akár egy krimi".Jó sorsom kétszer vetett el a Spitzbergákon lévő Atomfjella-hegységbe. Két hegymászó-expedíciót vezettem oda. A felkészülés során természetesen elolvastam az összes magyarul vagy csehül megjelent könyvet a sarkvidékről és hőseiről. Így tudtam az orosz Bruszilov expedíciójáról is, de csak annyit, hogy nyomtalanul eltűnt. Azt, hogy az expedícióból két ember uisszatért - és milyen emberfeletti nehézségek leküzdése árán, milyen bátorságot, kitartást felmutatua - csak most tudtam meg. Jó szívvel ajánlom az olvasónak Albanov könyvét. Nagy élményben lesz része! DR. FUTÓ ENDRE, az 1983-as Spitzbergák hegymászó-expedíció uezetőjeVALERIAN IVANOVICS ALBANOV 1881-ben született Voronyezsben. Kora gyermekkorától fogva lenyűgözték a tengerésztörténetek. EItökélte, hogy navigációt tanul, és tizenhét évesen beiratkozott a szentpétervári Tengerhajózási Iskolába. Miután 1904-ben végzett, különféle hajókon szolgált a Balti-tengeren. 1909 és 1911 között többször is megtette az utat oda-vissza Arhangelszk és a Brit-szigetek között. 1912-ben szerződött navigációs tisztnek a Szent Anna szkúnerre Georgij Bruszilov kapitány mellé. A Szent Annáról való távozása és megrázó kalandjai után is járta a tengereket. 1919 őszén, tisztázatlan körülmények között halt meg.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó park könyvkiadó
Kiadás éve2003
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:174
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly410 gr
FordítóHolka László
ISBN9789635306305
Árukód2110871 / 1017947

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Guinness World Records 2025Guinness World Records 2025