A rejtett kijárat - Versek, fordítások, próza, egyebek

Egy interjúban, abból a szomorú alkalomból, hogy hatvanéves lettem, és amelyet, mintegy utószó helyett, bele is tettem ebbe a kötetbe, Halasi Zoltán többek közt ezt kérdezte:"– Valahol azt írod: te bizonyos értelemben inkább amatőr költőnek tekinted magad, semmint a modor, a manír kimunkálásán dolgozó profinak. Ugyanakkor köztudottan nagy formaművész vagy, tehát a szó minőségi értelmében profi. Hogy lehet ezt a kettőt összeegyeztetni?– Arról próbáltam beszélni egyszer, hogy egy olyan közegben, ahol a művészet egyre inkább a stílusjegyek, az eljárás, a módszer, sőt a modor kimunkálását és működtetését jelenti, a hagyományosabban lírikus beállítottság könnyen minősül amatőrségnek. Ami mármost a formaművészetet illeti… Egyfelől van az embernek a technikai készsége, ezt szinte bármikor működésbe lehet hozni. De ez nem okvetlenül költészet. Szerencsés eset, ha valakinek az életműködése valahogy rá tud kapcsolódni erre a képességére, ha szinte folyamatosan versben tud megnyilvánulni (ő maga, mármint a költő-maga, nem a puszta technikai készsége), mint például Petőfi vagy Szabó Lőrinc. Ez persze ezen a szinten nagyon ritka. Van, akinek a költői ingerküszöbe sokkal magasabban van: csak az egész létezést magukba sűrítő nagy pillanatok, kivételes alkalmak ihletik versre. Én sajnos ebbe az előkelő családba sem tudom magamat besorolni. Teljesen kiszámíthatatlanul, esetlegesen és minél ritkábban, annál nehezebben mozdul meg bennem a költő. Írni viszont szeretnék. Ilyenkor keletkezik az, aminek az összkiadások függelékében a helye, Rögtönzések, tréfák, személyes érdekű apróságok cím alatt. Már ha van mit összkiadni.– Mikor jelenik meg a következő köteted?1988-ban jelent meg a második kötetem. Ha most összeszedem, amit azóta írtam, abból csak egy fél kötet telik ki. Esszé, kritika – szintén nem több egy fél kötetnél. Sokan biztattak, hogy adjam ki a humoros verseimet. Végül is arra jutottam, hogy a hatvanadik születésnapomra összerakom egybe a sokféle keveset: az összes vállalható versemet, a legjobbnak gondolt versfordításokat, a prózákat és függelékben a limerikeket és egyéb komolytalanságokat – ami ebből a négy kötetszeletből összeáll, annyi telt tőlem eddig."Mit is tehetnék hozzá, mentségemre? Gyakran jut eszembe Ottlik Géza meséje: A művész és a halál. A halál csak akkor viheti el a művészt, ha az befejezte a szobrát. Ad neki egy napot, aztán százat, végül már adná az országot, a világot – mind nem elég. "Mi kell hát neked? A végtelenség, a korlátlan végtelenség?" "A korlátlan végtelenség – mondta a művész." Megkapja, és egy fél nap alatt be is fejezi a művét. Nekem sajnos, félek, ez is kevés volna. Kellene még hozzá egy jó adag elszántság, akaraterő, fontosságtudat. Addig is azért hadd reméljem: aki lapozgat ebben a szép vastagra meghízlalt kötetben, akár verset keres, akár verselemzést, akár csak szórakozni szeret egy jól kihegyezett rímen, talál valamit, amiben örömét leli, és akkor már én is örülhetek.