Veress József

Gazdaságpolitikák világválság idején

BACCALAUREUS SCIENTIAE

typotex elektronikus kiadó kft.  | 2013  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  280 oldal

"A 2009-ben megjelent Gazdaságpolitika a globalizált világban című kötet a modern gazdaságpolitika elméleti kérdéseinek tárgyalása mellett ország tanulmányokkal is jelentkezett abban az időben, amikor a gazdasági és pénzügyi világválság éppen kezdett kiteljesedni. Egy könyv élettartamát többek között az határozza meg, hogy az abban tárgyalt összefüggések mikor és mennyit veszítenek relevanciájukból.Noha szerénytelennek tűnik is, mai szemmel sem állunk rosszul. Új könyv kiadása még nem indokolt. A világválságban is van még bőven erő. A gazdaságpolitika terrénumához tartozó jelentős események számossága viszont indokolttá teszi, hogy a velem dolgozó oktatói-kutatói közösség és jómagam véleményt formáljunk a legfontosabb dilemmákról és országfejleményekről - jelenmunka segítségével. Kötetünk célja, hogy a korábban kiadott hivatkozott munka, illetve a most útjára bocsátott könyv együttesen képezze bázisát egy, talán sajátos gazdaságpolitikai véleménycsokornak, továbbá egy hosszú éveken át érlelt oktatási koncepciónak."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó typotex elektronikus kiadó kft.
Kiadás éve2013
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:280
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly480 gr
Sorozat BACCALAUREUS SCIENTIAE
ISBN9789632793191
Árukód2467563 / 1107949

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor