Vigasztalások

E művek fordításával eredetileg nem volt egyéb czélom, mint az enyéim vigasztalása és saját lelki megkönnyebbülésem. Sok évvel ezelőtt elhalt testvérem után keseregtek már akkor is öreg szüleim. Őket akartam, nyugtatni és deríteni Marcia vigasztalásával. Én magam akkor még erősebb lélekkel viseltem közös fájdalmunkból a magam részét. Legközelebb ők is mindaketten sírba szálltak, úgy szólván , néhány nap alatt. Két öreg törzs, melyek közűl egyik sem akarta túlélni a másik kidőltét. Családi tűzhelyünk teljesen kialudt. Egyszerre puszta és lakatlan lett az az egyszerű kis hajlék, melyben zsenge korom óta áldoztam a szeretet oltárán s boldog tanuja és gyarapítója lehettem az ő boldogságoknak. Ilyenre mondhatta Seneca, hogy Búsongva és gyötrődve, enyhület és megnyugvás után kapkodtam. Megtanultam tapasztalásból, de a római bölcstől is, hogy A fájdalom mindenütt velünk jár ugyan, de mintha elzsibbadna és elszenderűlne, midőn lelkünk, bár kényszerítve, más tárgyak felé irányúl. - Ujra Seneca műveit kezdettem forgatni. Uj veszteség után ismét a régi gyógyforráshoz fordultam. - Marcia vigasztalása után Helvia vigasztalását vettem elő, majd később Polybiusét. Azt a néhány napot, melyet arra fordíték, hogy azokat magyarul szólaltassam, legalább elloptam a czéltalan és eredménytelen keservtől. Az a jámbor hiedelem pedig, hogy az enyimen kívűl nem egy fájó sziv lehet még, mely e művekben egyszer másszor talán némi enyhületet fog találni, arra bírt, hogy ezeket közrebocsássam. (Lévay József)