Attila - A közelgő vihar

A hunok vesztésre álltak. Akármilyen vadul küzdöttek is, bármilyen bátran és ügyesen öltek, bizonyos volt, hogy veszítenek. Egy tucat emberük már most is holtan feküdt a földön, és kétszer vagy háromszor annyian viselték a sebesülés skarlátját. Fáradtságuk már majdnem fölébük kerekedett, hiába küzdöttek tovább erejük utolsó megfeszítésével. Ellenségeik számolatlanul özönlöttek rájuk: minden meggyilkolt, üvöltő vademberre két másik jutott, akik átvették az előző helyét. Attila még mindig az emberei között lépdelt, rendezve soraikat, lebukva váratlan lándzsák elől. Türelmetlen dühvel pördült meg és vágott derékban ketté egy embert, aki vicsorogva rohant felé, amikor éppen megpróbált parancsot adni a harcosainak. Rájuk ordított, amiből erőt merítettek, és még keservesebben folytatták a küzdelmet. De a sereg vesztésre állt."