A brassói Fekete templom - reformáció és renováció - Felekezeti, városi, rendi csoportidentitás kifejeződése egy újjászülető épületben

"1689-ben Brassó városát tűzvész pusztította, amelynek áldozatául esett a város egykori Szűz Mária (1542 óta evangélikus) plébániatemploma is. A tűzvész összefüggött azzal a török uralom megtörését eredményező történelmi változással, amelynek során 1687-ben Erdély a Habsburg Birodalom része lett. Brassó lakosságának 1688-as lázadása, amelyet Caraffa császári generális fojtott el, a tűzvész közvetlen előzményei közé tartozik. Erre a katasztrófára emlékeztet a főtemplom újkori "Fekete templom" elnevezése és az is, hogy azt a 18. században mind tömegében, mind belső terében a régi, késő gótikus templomnak abban a formájában állították helyre, amelyet nem sokkal a reformáció előtt, az 1530-as évek elején nyert el.
A művészettörténeti tanulmányait Kolozsvárott végző Ziegler Bálint Ágnes Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett doktori fokozatot a jelen könyv alapjául szolgáló disszertációjára, amelynek legfontosabb tétele, hogy a városi plébániatemplom gótikus jellegét a középkori kőfaragó mesterség hagyományait követő és egyben az 1700 körüli helyi korai barokk stílusban jártas mesterek őrizték meg. A vizsgálat eredményeként az újjáépített templom az ún. "barokk-gótika" emlékeként áll előttünk, és azt, hogy egyszerre őrzött középkori hagyományokat és újkori vonásokat, felszerelési tárgyainak és liturgikus ruházati gyűjteményeinek alapos katalógusa is alátámasztja.
Az épület fő korszakait ábrázoló monográfia tudományos értéke kétségtelen. A mai olvasót azonban talán leginkább az fogja érdekelni, hogy milyen motiváció és miféle értékrend vezethetett az épület sajátos - és a rekonstrukciót is meghatározó - formájának a kialakulásához. Az alcímben szereplő "identitás" szó azokat az értékeket fejezi ki, amelyeket az épület reprezentál. Mint legfontosabb középület a városi identitás kifejezőeszköze: hatalmas tömegével, tágas és sokfelől megközelíthető hosszházával és benne karzataival. Ezekben a mindenféle rangú és rendű polgárság a társadalmi státuszának megfelelő helyet kapott. A másik a felekezeti identitás, amely a középkort nem tagadó, hanem a legfontosabb emlékeit megőrző reformáció során alakult ki. Ez megfelel a lutheri és Melanchton-féle reformáció azon, az erdélyi szász városokban uralkodó irányának, amely mértéktartásával is megkülönböztette magát a radikálisabb mozgalmaktól. Erdélyben e felekezetek közötti türelmet éppen 450 évvel ezelőtt iktatták törvénybe is.
Városi polgári és műveltségi, nemzeti és felekezeti identitástudat, tolerancia, hagyomány és megújulás azok az értékek, amelyek ezt a művészettörténeti munkát minden olvasó figyelmébe ajánlják.

Marosi Ernő akadémikus, művészettörténész"