Dorthe Nors
Karateütés
Szeretem azokat a történeteket, ahol a főszereplővel valami fura, váratlan fordulat történik, pontosan nem is megfogalmazható, hogy micsoda, de az érzete az, hogy innen semmi sem lesz olyan, mint addig.
Raymond Carver novellái voltak az első ilyen jellegű meghatározó olvasmányélményeim, rögtön ki is választottam diplomadolgozat-témának.
Dorthe Nors még rövidebbeket ír, néha csak hat és fél oldal, néha tíz is van, és mindegyikben ott ez a bizonyos orkánerejű szél, ami hopp, jön és megforgatja a dolgokat. Alig van időnk kényelmesen belehelyezkedni az alapszituációba, mire magunk alá húznánk a lábunkat, hogy gondolatban végignézzük az előttünk elterülő új tájat, máris érkezik az ütés, és csak bámulunk. Hogy micsoda? Hogy mit mond itt ez a pasi? Mire gondol ez a csaj? Úristen.
Ismerjük a mondást, miszerint akkora pofont kapsz, hogy a fal adja a másikat. Na, itt egy alagútban vagyunk, és gyakorlatilag faltól falig sodor a pofon lendülete a 141. oldalig.
Elég elképesztő, de igaz, Dorthe Nors kettő hét alatt írta meg a tizenöt történetet, felutazott Dánia északi részére egy barát házába, és a komoly amerikai sikereket elérő könyv sorai egyszerűen kifolytak az ujjaiból. Azt mondja, nagyon szerelmes volt akkor, és ez magyarázza a felfokozottságot. Mindenestre Oprah Winfrey lelkendezik a magyar kiadás címlapján, Dorthe az első dán szerző, akinek a New Yorker magazin lehozta írását. Azt mondja, Dánia a hosszú szövegek hazája, az irodalmi hagyományban az a vélekedés, hogy rövidekkel nem piszkítjuk be a kezünket. Ő mégis rátalált erre a méretre, és kompakt, sűrű novellái világhírűvé tették.
Winkler Nóra
Kulturális újságíró, néha könyvíró, árverésvezető. E téren szívügye és büszkesége a Bátor Tábor évenkénti jótékonysági aukciója. Olvasás nélkül nehezen lenne meg, ötévesen kezdte a János vitézzel, a szenvedély iskolai magyarórákon, egyetemen az amerikai írók műveiben való elmélyedés során csak fokozódott. Ha lakótereket kell felidéznie, a könyvespolcok képe, hogy melyik cím melyik mellett volt, tisztán beugrik neki. Hálás, hogy munkája legjava kedvtelés, tudta, hogy kulturális területen fogja jól érezni magát. Rádiózott és tévézett, szeret interjúkat készíteni és beszélgetéseket vezetni. Kortárs magyar írókkal különösen, mert pár éve legfontosabb elismerésükkel, az Aegon Művészeti Díjjal dolgozik.
A Nóra polcán könyveket ajánlok – frisseket, még csak előjegyezhetőket, bestsellereket, delikát darabokat, régi nagy kedvenceket. A könyveket párosítom képekkel, festményekkel, fotókkal, mindig olyat keresek, ahol szépen összekapcsolódik művészet és irodalom.
Lucio Fontana: Várakozás
Lucio Fontana (1899–1968) olasz bevándorlók fiaként született Argentínában, de élete java részében Olaszországban dolgozott. Azért rá gondoltam a Karateütés című könyv mellé, mert Fontana legismertebb művei egyszínű vásznak és azokon ejtett vágások. Egyetlen drámai vágás, vagy több. Át valahova az ismeretlenbe, és egy új utat nyitva a „hogy is néz ki általában egy festmény” jól ismert világában. Rákérdezhet bárki, miért olyan nagydolog megvágni egy vásznat, de mindig kell valaki, akinek elsőként jut eszébe ennyire máshogy gondolkodni. Filozofikus és rejtélyes egy ilyen vágás. Volt, hogy Fontana szurokkal kente be a hátoldalt, hogy még titokzatosabb hangulatú fény derengjen át onnan. Termékeny művész volt, komoly grafikai életművel, szobrokkal, a világ mégis leginkább perforált vásznairól ismeri, Párizs, Amsterdam, New York, Róma múzeumaiban, vagy az árverési hírek rekordjai között ezeket fogjuk találni.
