Született:
Kazincbarcika, 1970. december 2.
Foglalkozása:
író
Életrajz:
1970. december 2-án született
Kazincbarcikán. Húsz éves koráig élt a szülővárosában, majd Budapestre költözött.
2006 óta Budakalász az otthona. Az ELTE Pedagógia és Pszichológia Karán végzett.
2006-tól a Blikk Nők és Tina
magazin külsős cikkírója volt. 2012-től a Nőkorszak.hu online magazin
főszerkesztője.[1] 2014-ben
nyerte el a Terézanyu pályázat fődíját, ezt követően indult el regényírói
pályafutása. Jelenleg hivatásszerűen regények írásával
foglalkozik, emellett az Álomgyár Kiadó PR-vezetőjeként dolgozik.
2014-ben jelent meg az első
könyve Az agyam eldobom címmel az Álomgyár Kiadónál. Ezt követte még ebben az évben a Negyven felé
pártában. 2015-ben újabb két kötete jelent meg az írónőnek Egy
hajszálon múlt és Váláshelyzet címmel, a sikerkönyvek
a sokak által ismert, kemény élethelyzeteteket dolgozzák fel a maga humoros,
laza stílusában. 2016-ban az írónő zsánert váltott és történelmi témájú
sorozatba kezdett bele. A Szulejmán és a magyar udvarhölgy, majd a
folytatása, a Szulejmán és a kolostor rabja történelmi
eseményeken alapuló romantikus kalandregények.
Egy újabb történelmi regénye Az Ártatlan a 17. század elején
játszódik Báthory Erzsébet udvarában, melynek második része, a Bűnös örömök
városa 2017 októberében jelent meg, harmadik része, A párizsi nő pedig 2018
márciusában került a könyvesboltokba. 2018 őszén új regénysorozatba kezdett,
Mennyei bűnök címmel, mely a 19. századi Rómába kalauzolja
az olvasókat. Történeteiben minden esetben erős, harcos, mégis hétköznapi nők a
főhősök, akiknek szerepébe bárki beleélheti magát. A Mennyei bűnök olyan súlyos
és ma is aktuális kérdésekkel foglalkozik, mint a hatalommal való visszaélés,
az erőszak, ellenpontozásként pedig a család összetartó ereje és a feltétel
nélküli szeretet jelenik meg. Regényeit az Álomgyár Kiadó gondozza.[2]
Egy kislánya van, akit
egyedül nevel.
Díjak, jelölések:
·
Terézanyu-díj – Fődíj (2014)
·
Aranykönyv jelölés (2014)
·
Aranykönyv jelölés (2015)
·
Aranykönyv jelölés (2016)
Eddig megjelent könyvei:
·
Az agyam eldobom (2014)
·
Negyven felé pártában (2014)
·
Egy hajszálon múlt (2015)
·
Váláshelyzet (2015)
·
Szulejmán és a magyar udvarhölgy (2016)
·
Szulejmán és a kolostor rabja (2016)
·
Szulejmán - Sorozat és történelem (2016)
·
Az Ártatlan - A grófnő árnyékában (2017)
·
Az Ártatlan - Bűnös örömök városa (2017)
·
Az Ártatlan - A párizsi nő (2018)
·
Az agyam eldobom - Nő pánikban / bővített kiadás (2017)
·
Mennyei bűnök (2018)
Fantasztikus könyv, szórakoztató egyben tanulságos is.