Evva Ferenc

A földi élet keletkezésének hipotézisei ma - Kritikai elemzés

kairosz könyvkiadó kft.  | 2004  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  104 oldal

A szerves élet Földi keletkezésére vonatkozó filozófiaiai nézeteket végső soron két nagy csoportra lehet osztani. Ez a redukcionizmus és a holizmus. Mindkét irányzatnak több változata is van. A biológiai redukcionizmus szerint az élet keletkezése kizárólag fizikai és kémiai tényezőkre visszavezethető természetes folyamat. Kétféle hipotézis van ezen elképzelésen belül: A "folytonossági elv" szerint az élettelenből az élőbe történő átmenet apró lépésekből álló „ugrásnélküli" folyamat volt. A másik elképzelés szerint az élet keletkezése robbanásszerű, drámai körülmények között jött létre, melyben már korábban kialakult rendszerek léptek kölcsönhatásba. A redukcionizmus természetfilozófiájában a veletlen kap döntő szerepet. Az élet a létező dolgoknak egy teljesen önálló kategóriája. Bár a fizika és a kémia törvényei mind az élettelen, mind az élő világra érvényesek, az élet keletkezését nem lehet kizárólag anyagi, illetve energetikai tényezőkre visszavezetni. Karl Popper szerint az élet keletkezése nem tekinthető kizárólag természettudományos problémának. Evva Ferenc
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 090 Ft

A termék megvásárlásával

209 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kairosz könyvkiadó kft.
Kiadás éve2004
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:104
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly180 gr
IllusztrációÁBRÁKKAL
ISBN9639568317
Árukód2111945 / 1113289

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 090 Ft

A termék megvásárlásával

209 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor