Állva temessetek el!

Isabel Fonseca 1995-ben megjelent könyve a romákról szóló irodalom egyik alapműve: nem tudományos értekezés – bár a szerző a romák eredetéről szóló elméleteket, nyelvüket, gyakran homályba vesző történelmi múltjukat, a középkori cigányüldözéseket és a hozzájuk kapcsolódó babonákat is vizsgálja –, hanem számtalan nehéz, fájdalmas, gyakran tragikus cigány sors együtt érző és józan leírása. A fiatal amerikai újságíró – akinek egyik nagyanyja magyarországi zsidó asszony volt – hosszú utazásokat tett Kelet-Európa országaiban, hogy belülről ismerje meg a cigányokat, "a világ legkevésbé értett népét". Roma családokkal élt együtt, s bár számukra ő gádzsó volt, idegen, kedvesen befogadták, s aztán lassacskán már a titkaikat is megosztották vele; s így többet tudott meg az érzéseikről, kultúrájukról, rítusaikról, mint amennyit bármennyi külső nézőpontú szociálantropológiai kutatásból megtudhatunk. Fonseca ott volt a felperzselt romániai cigány falvakban, amikor Kelet-Európában újra kezdődtek a pogromok, s a cigányok lettek a legkézenfekvőbb bűnbakok "a lassan változó, rozoga szocialista társadalmak minden bajáért", s ott volt Auschwitzban is, ahol először tartottak megemlékezést a cigány holokausztról, melyben félmillió ember pusztult el... A magyar kiadáshoz a szerző új utószót írt, melyben összefoglalja, hogy a könyv megjelenése óta eltelt időben mennyit változott Európában e több évszázados múltú európai nép élete, melynek "nyomor, munkanélküliség és kirekesztés az osztályrésze – keleten és nyugaton egyaránt". "Az Állva temessetek el! egy hozzám közel álló nép történelmének páratlan bemutatása, egyszerre eleven és tudományos, szenvedélyes és fegyelmezett, egyszóval kegyetlenül igazságos. A cigányok és én erre a könyvre vártunk." - Yehudi Menuhin "Isabel Fonseca könyve szó szerint reveláció: egy rejtett – semmibe vett és titkolózó, üldözött és ismeretlen – világ tárul fel a lapjain." - Salman Rushide