Az amerikai menekült

"Egész éjjel qyaloqoltunk, a paraszt vezetett. Hajnalban elértünk egy csatornához, amin keresztben állt egy kotróhajó, nyilván már napok óla. Átlépkedtem, még csak nem is lettem vizes, így érkeztem meq Ausztriába. Akkor azt hittem, hoqy ez valami óriási dolog, de azóta sok minden történt a nagyvilágban, ma mar ez az éjjeli séta nem is olyan érdekes. Az iskolában aludtunk, az első faluban, de nem valami sokat, mert kint már világosodott. Reggel tejeskávét kaptunk és meleg kenyeret. Azt mondták: készülődjünk, mert jönnek értünk a buszok. Hát nekem nem volt semmi kedvem ahhoz, hogy táborba hurcoljanak. Kimentem az országútra, megállítottam egy teherautót, faképnél hagytam a többieket. Akkor jártam először Nyugaton, azt se tudtam, merre kapkodjam a fejem. Emlékszem, Bécsben első dolgom volt megkóstolni a banánt. Kértem az árustól, adott. Ez volt az első csalódásom: nem is volt olyan finom. Szóval nem valami nagy dolog. Furcsa volt, hihetetlen, hogy csak úgy el lehetett jönni abból az iskolából. Hogy azt csinálsz, amit akarsz. Bécsben bekéredzkedtem egy másik suliba, ott is befogadták a menekülteket. Aztán éjféltájban nagy ordítozásra ébredtem. Berontott egy részeg angyalföldi banda, -kurva anyázlak-, -büdös zsidóztak-, megkéseltek valakit, én meg úgy gondoltam, hogy ha ez így megy itt, akkor inkább hazamegyek. Másnap tovább csavarogtam. Este beestem valami penzióba, és kértem egy szobát. Pénzem nincs mondtam , de odaadom a Doxa karórámat. Adtak egy kis szobát, de nem fogadtak el semmit. Úgyhogy ott végre kialudhattam magam. Később kaptam egy címet az utcán. Voltak osztrák családok, akik befogadták a flüchtlingeket. Villamossal mentem a címre, elég messze volt, Schwehat, de a bécsiek a villamoson se kértek a menekültektől jegyet." (Captain Frank Nosti)

Rendhagyó életutak: egy francia író, egy amerikai pilóta, és egy műbútorasztalos. Hogy mi bennük a közös? Mind a hárman távoli világokból jönnek haza, és mind a hárman itthon, az óhazában fejezik be az életüket. Sikeres életutak? Döntse el az olvasó. Minden ember élete regény. De ezt a regényt el is kell tudni mondani. Ferdinandy György hősei nem tudják. A pilóta, mert már nem él, az asztalos, mert nem a szavak embere. De valakinek az ő nevükben is szólnia kell. Az elbeszélő párizsi kalandjával válik teljessé ez a szociográfia és szépirodalom határmezsgyéjén mozgó izgalmas kötet.