Az élőerő - Csernobili mesék

1986. április 26. Robbanás a Csernobili Atomerőműben. A korabeli információhiányt követően sok hír és álhír kezdett keringeni a katasztrófáról, hatásáról és következményeiről. Az eltelt húsz év alatt a helyzet mit sem változott, az átlagember aligha tud világos képet alkotni arról, mi is történt valójában Csernobilban. Az élőerő című könyv szerzője, Szergej Mirnij eredeti foglalkozását tekintve vegyész, akit mint tartalékos tisztet, a csernobili katasztrófát követően mozgósítottak, és az erőműhöz vezényeltek, hogy társaival együtt sugárméréseket végezzen. A nem mindennapi feladat életre szóló emlékekkel és élményekkel szolgált, amelyeket a szerző dokumentumregényben igyekezett rögzíteni. Szergej Mirnij írásában több szempontot tudott érvényesíteni: a szemtanúét, pontosabban a résztvevőét, a hétköznapi emberét, a szakemberét a humanista íróét. Ennek megfelelően könyvében fellehető a katasztrófára való, félelemmel vegyes rácsodálkozás éppúgy, mint saját testi reakcióinak megfigyelése, a bajtársak bemutatása éppúgy, mint a körülmények pontos ábrázolása, a környékbeli lakosság életkörülményei éppúgy mint a sugármérések hiteles adatainak elemzése. De a könyv középpontjában mindvégig a katonai szakkifejezéssel „élőeró"-ként meghatározott ember áll, aki az erőmű dolgozójaként, sugárfelderítőként, helyi lakosként, így vagy úgy, de túl akarja élni a katasztrófát. A szerző az „élőerő"-ről hol tárgyilagosan, hol együtt érzőn, hol nevetésre ingerlő humorral tud írni, példát mutatva arra, hogy a „zónában", rendkívüli körülmények között miként tud ember maradni az ember. Szergej Mirnij a Csernobilról szóló művében sem nem elrettenteni akar, sem nem igazolni valamit, sem nem megnyugtatni: egyszerűen csak igaz könyvet írt. Az élőerő alighanem az eddigi leghitelesebb híradás a csernobili katasztrófáról. Hitelességével, humánus szemléletével méltó emléket állít mindazoknak, akik így vagy úgy részesei voltak a húsz évvel ezelőtti eseményeknek.