S. Kolozsvári Zsófia

Se vas, se tűz

alexandra kiadó  | 2012  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  318 oldal

Madeleine Magnusson PhD-hallgató a göteborgi egyetemen, botanika szakon. Kanada növényvilágát kutatja, rendszeresen fut, egészségesen étkezik - és metálzenét hallgat. Kedvenc együttesének már évek óta minden koncertjére eljár, akár külföldre is. Egyszerű rajongóból azonban váratlanul önjelölt nyomozóvá avanzsál, mikor kiderül, hogy a zenekar dobosa eltűnt, a rendőrség pedig tehetetlen. Az elején maga is csak tapogatózik, de ez annak is köszönhető, hogy korábban sosem szembesült nehezebb nyomozói feladattal, legfeljebb mások szobanövényeiből következtetett a tulajdonos személyiségére. Az események kicsúsznak a kezéből, és mire felveszi a fonalat, már egy ősi saga szövegét kell értelmeznie, miközben olyan lényekkel találkozik, akik nem férnek bele természettudományos világképébe. De szerencsére nincs egyedül: holland barátnője félelmet nem ismerve segíti az úton, és ha így is csüggedne, a zene mindig lelket önt belé. A "Se vas, se tűz" elkalauzolja a Zenit sorozat olvasóit egy másik országba, látszólag helyi történelemmel és zenével foglalkozik, de aki nyitott szemmel figyel a részletekre, rájöhet, hogy minden mindennel összefügg.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 899 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó alexandra kiadó
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:318
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly350 gr
ISBN9789632978208
Árukód2228235 / 1082732

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 899 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor