Vergilius halála

Hermann Broch regénye, a Vergilius halála a modern regényirodalom egyik klasszikusa , amely Kafka, Proust, Joyce, Thomass Mann, Musil, Hesse formateremtő műveivel állítható egy sorba. 1945-ben megjelent regényét maga Broch egy önvallomásában így jellemezte: "A könyv a haldokló Vergilius utolsó tizennyolc óráját idézi meg, Brundisium kikötőjébe való érkezésétől kezdve másnap délután Augustus palotájában bekövetkezett haláláig. Bár a regény harmadik személyben beszéli ezt el, valójában a költő belső monológjával van dolgunk. Saját életével száll vitába, igaz vagy igaztalan erkölcsű volt-e élete, ezt firtatja, s hogy van-e létjogosultsága a költői alkotásnak vagy nincs - Vergilius állítólag meg akarta semmisíteni egész életművét -, mivel pedig minden élet bele vagy ágyazva kora teljességébe, ez az önvizsgálat kiterjed azokra a szellemi és mélyen misztikus áramlatokra is, amelyek át- meg átjárták lüktetésükkel a Római Birodalmat ebben az utolsó, Krisztus előtti évszázadban, és Vergiliust a kereszténység előfutárává avatták." A Vergilius halála azonban se nem életrajzi, se nem történelmi regény, hanem epikának, filozófiának, lírának és zenei szerkesztésmódnak különleges ötvözete, amely komplex hangszerelésével és történelmi távlatban megismerés és irodalom erkölcsi és nyelvi dimenzióit kutatja. A végtelenül és bonyolultan indázó, meghökkentő szóképekkel telezsúfolt, a tudat mélységeit, a múlt mitikus osformáit, a kozmosz végtelenjét, a halál titkait kutató, a kifejezhetetlen ostromló brochi monológ mintegy zeneműként szólaltatja meg sorra Vergilius önvizsgálatának és vizionálásának témáit, mindenekelőtt a főtémát, a hatalmat, a halált-megérteni-akarást, s mintegy melléktémákként az "írástudók felelősségét", az "értékek széthullását" - a világháborús tömegpusztítás szorongatásából sarjadt társadalomfilozófiai és művészetetikai kérdéseket.