október
28
péntek
Tabajdi Gábor: Budapest a szabadság napjaiban - 1956
A magyar fővárosban 1956 októberében kirobbant forradalom hatására
Budapest a nemzetközi érdeklődés középpontjába került: a város
hétköznapi terei, mindennapi helyszínei egyszerre világpolitikai
jelentőségű tanácskozások témái lettek, és az utcákon készült képek
bejárták a világsajtót. A megtapasztalt szabadság élménye, a forradalom
történetei és nem egy esetben az októberi napokhoz kapcsolódó mítoszok
a magyar közemlékezetben is kitörölhetetlenül összekapcsolódtak a
városi terekkel.
Az események óta eltelt hatvan esztendő alatt Budapest arculata
alapvetően változott meg, bár néhány helyszín továbbra is elevenen őrzi a
forradalom emlékezetét.
TABAJDI GÁBOR új történelmi útikalauza arra vállalkozik, hogy
topografikus megközelítésben tárja az olvasó elé az 1956-os forradalom
és szabadságharc nevezetes eseményeit és a ma is használatos városi
terek azóta javarészt feledésbe merült történeteit. Olyan fővárosi
helyszínekre is elkalauzol minket, amelyek sokkal kevésbé állnak
reflektorfényben, mint a múltidézés jól ismert terei. Az elfoglalt
közterek, a hatalmi központok, a mindennapok helyszínei vagy épp a
harcterek leírásait olvasva átfogó képet kaphatunk a korabeli Budapest
egészéről, miközben az is kiderül, hogy az október 23-át követő szűk két
hétben miként alakult át a nagyváros élete. Az egyes leírások városi
séták alapjául is szolgálhatnak, amelyekre vállalkozva a kötet kilenc
térképe is segíti a tájékozódást.
1956. december 10-én Gyónon meghalt a Dabasi járás funkcionáriusa, Biksza Miklós. Meglincselték? Agyonlőtték? Hibázott? Ártatlan volt? Egy biztos: a párttitkár halott. És akkor mi van? vonhatná meg a vállát az egyszeri olvasó. Tényleg, és akkor mi van? teszi fel a kérdést Takács Tibor történész is: mi van akkor, ha 1956-ban a forradalom áldozatául esik egy kommunista vezető? A párttitkár halála nem hagyományos oknyomozó vagy tényfeltáró munka: jóval többet kérdez, mint amennyit állít. S kérdései nem válaszokat, hanem egyre újabb és egyre zavarbaejtőbb kérdéseket szülnek. Ki a történet főhőse? Biksza Miklós, az áldozat? Vagy mindazok, akiket elítéltek élete kioltásáért? Az elítéltek családtagjai? Esetleg Gyón, a falu, amelynek hétköznapjait gyökeresen felforgatta a gyilkosság? Van értelme áldozatokról, tettesekről, fő- és mellékszereplőkről, végső soron: történetről beszélni? Kinek és minek hihetünk? A kihallgatásról kihallgatásra változó tanúvallomásoknak, a falubeliek közül kikerülő ügynökök jelentéseinek, a túlbuzgó, névtelen levélíróknak, a Biksza mártíromságát magasztaló életrajzoknak, a rendszerváltás után megszólaló gyóniaknak vagy épp magának a haragos Kádárnak? Takács az emberi emlékezet (és felejtés) termékeként mutatja be a történelmet, illetve annak alapegységét, az eseményt, korabeli dokumentumok tucatjaival világítva rá: nincs egyetlen végső igazság, nincs egyetlen megnyugtatóan hiteles elbeszélés. Mi menthető át a múltból? Milyen fogódzókat találhatunk az 1956-os forradalomról gondolkodva? Mi az, hogy forradalom? Egyáltalán: mi az, hogy 1956? TAKÁCS TIBOR Nyíregyházán született 1974-ben. A Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázott 1997-ben. Ezt követően doktori ösztöndíjas volt, majd a nyíregyházi levéltárban dolgozott. 2002-től a Történeti Hivatal, illetve utódintézménye, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára munkatársa. 2005-ben a Debreceni Egyetemen szerzett doktori címet. Fő kutatási területe az 1945 utáni magyar történelem, különös tekintettel a politikai rendőrség működésére.
