Libri irodalmi díjak

Büszkék vagyunk kortársainkra

Üdvözöljük!

A Librinél a kultúra elhivatott pártolójaként egyik fő célunk az olvasás népszerűsítése és az olvasás élményének átadása. Ennek a programnak a részeként 2016-ban első alkalommal adtuk át a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. Fontosnak tartottuk, hogy a kortárs magyar szép- és tényirodalmat előtérbe helyezzük, és egy presztízsértékű díjjal megmutassuk, melyik az a könyv, mely kiemelkedően jó, fontos, érdekes, megkerülhetetlen egy-egy év magyar könyves terméséből.

Nézze meg a képgalériát is!

2016 díjazottjai

Büszkék vagyunk kortársainkra!
2016. május 25-én került átadásra az első Libri irodalmi díj és Libri irodalmi közönségdíj. A szakmai zsűri Rakovszky Zsuzsa Fortepan című kötetét választotta a díj győzteseként, a közönségszavazáson pedig Bartis Attila A vége című regénye nyert.

Fortepan Rakovszky Zsuzsa

A Libri irodalmi díj egy szakmai presztízsdíj, melyet olyan könyv kaphat meg, ami nemcsak hozzánk, de kultúránkhoz is hozzá tesz valamit. A 2015-ös év könyves terméséből több körös szakmai szavazás során került ki a verseny győztese, Rakovszky Zsuzsa Fortepan című verseskötete.

A vége Bartis Attila

A szakmai bizottság által első körben kiválasztott 10 könyvből álló listából Önök is megszavazhattál kedvencüket, hogy melyiket tartották legfontosabbnak, legnagyobb hatásúnak. A Libri irodalmi közönségdíjat 2016-ban Bartis Attila regénye, A vége nyerte el.

10 döntős könyv

Bartis Attila A vége
Kosárba

„Ez a regény megad mindent, amit egy regény adhat: igazságot, őszinteséget, atmoszférát, mesét; az érzelmek olyan elképesztő erejű sodrását, ami magába ránt, és nem ereszt.”

„Az Oroszlánkórus a bátorság könyve. Történeteit a ritmus élteti, az elbeszélések szereplői zenével győzik le a félelmet és a gyászt, megtanulnak erőt venni a szerelem és a sóvárgás fájdalmán.”

„Néhány éve Szüts Miklós akvarell naplójegyzeteit látva mondta Esterházy Péter, majd írok hozzájuk gyilkossági történeteket. Nem egészen így lett?”

„1975-ben a BM III/I-es ügyosztályán megnyitják? PÁPAI-né? beszervezési és munkadossziéját. Fia 2014 márciusában értesül róla. Ennek megrázó dokumentuma ez a könyv. Ítélet nincs.”

„Nádasdy nagy szerelmi író. A tárgyban fájdalmasan sokat tud és fájdalmasan sokat nem tud. E kettő föltételezi egymást. Olyan nincs, hogy döngicsélés van meg zümmögés, és az nem jelent semmit? (Esterházy Péter)”

Rakovszky Zsuzsa Fortepan
Kosárba

„A Fortepan magját a világhálón lévő régi fényképekből kiinduló versek adják. Egykorvolt történetek elevenednek meg, örökkévalóságba dermedt alakok mozdulnak meg nyelvet kap a létezés megannyi titka.”

„A Bokáig pezsgőben nem egyszerű élet- és pályarajz, hanem sok anekdotával fűszerezett beszámoló a kortársakról: írókról, költőkről, pályatársakról és barátokról.”

„Csodálkozhatunk-e azon, hogy az emelkedettség érzése vesz rajtunk erőt, ha az ország legjobb hóhéra költözik a szomszédunkba?”

„A Legkisebb Jégkorszak korántsem utópisztikus látomás, hanem képtelenül valóságos korrajz a közeli múltunkról, jelenünkről és egy elképzelt jövőről.”

„A második világháború folyamán, a Szovjetunió területén több mint félmillió négyzetkilométeren magyar csapatok láttak el megszálló feladatokat. A monográfia ennek történetét dolgozza fel.”

Az összes jelölt

48 Kiadó - 182 könyv