A 100 legjobb befőtt és lekvár

stb könyvek könyvkiadó kft.  | 2004  | papír / puha kötés  |  80 oldal

Libri Antikvárium
Tavaszutó, nyárelő, a májusi cseresznye mire jó? Íze nem sok még, de szép piros és ropogós, a magját messzire lehet pöckölni, és párosával mutatós fülbevaló! Azután elröppen egy-két hét (alig vesszük észre), és a májusi cseresznyét felváltják a tulipiros, kissé már teltebb, kissé már ízesebb, de még mindig ropogós húsú fajták. (A horgászoknak ezek még mindig nem jók, mert alig akad bennük csalinak való.) Aztán, amikor az iskolákban már a bizonyítványokat kezdik osztogatni, nemcsak az ötösök kerekednek ki, de a cseresznye is meghasasodik. Az ilyennek az íze is kerekebb, és néha már `albérlő` is akad benne. Amint a nap reggelente egyre meredekebb úton szökik az égre, úgy ereszkedik alá az édes tehertől a cseresznyefák ága, és pirosodnak ki a piacon a gyümölcsös standok: a cseresznye mellett virít már az eper és a korai málna. Hamarosan zsúfolásig megtelnek a strandok, és akik úsznak, fürdőznek, napoznak, őszibarackot (minő ellentmondás!) majszolnak. No nem, ezt már a sárgabarack sem hagyhatja annyiban! S míg az őszibarack csak magbaváló, a sárgabarack már piros, és az íze kiváló! De rövid is az élete szegénykének, s mire a húsa puha, bódítóan mézédes, pálinkásan csípős lesz, kénytelen átadni a helyét a forró nyár sok más gyümölcsének: jönnek a frissítő, savanyú nyári almák, illatoznak a kései málnák, mézédes illatot lehelnek a sárgadinnyék, kovász alá kívánkoznak a rücskösödő uborkák, pirosodik a ribizli, sárgul a zöld egres, bogyózik a szőlő, és kerekedik a paradicsom, ha nem rest. Tök indái kúsznak, sárgát virágoznak, s hinnye! -- hasasodik a görögdinnye. Jókedvűen sárgul a zöldpaprika, mellette piroslik a paradicsom koma. Ebből lesz ám a jó lecsólakoma! Magasan tűz a nap júliuson túl, s augusztuson innen: nincs vége a nyárnak, még mit nem! Sóhajtoznak a kertek: locsolj, gazdám eleget, nem bírom a meleget! Zendül az ég, készülődik a vihar: mozdul a lég, hajlik a nyár és az ihar: jó felhőcske, ne legyen jég, csak hűsítő nedvedet várjuk rég!
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 970 Ft

A termék megvásárlásával

97 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját képpel
Kiadó stb könyvek könyvkiadó kft.
Kiadás éve2004
Oldalak száma:80
Súly100 gr
ISBN2399971617927
ÁrukódSL#2110176798
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 970 Ft

A termék megvásárlásával

97 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor