A feltétel nélküli kapituláció múzeuma

Az európai hírű, középnemzedék-beli horvát írónő furcsa könyvcíme megfejtődik a 265. oldalon. A nevezett intézményt a kilencvenes években még látogatták. A németek második világháborús megadásának dokumentumait állították ki benne a szovjet hadtörténészek. Maga a 125 írásból felépített kötet személyes múzeum: az emlékgyűjtéssel foglalkozó otthontalan Dubravka Ugresic életének tárháza. A mű lassan kialakuló egységét, regényszerűségét hétrészes szerkezete adja ki. Mire eljutunk a végéig, majdnem mindent tudunk a vallomástévőről. Már csak azért is, mert rájövünk, hogy önkeresése útját jártuk be vele együtt. A belső rezdüléseket s a nagy drámai szenvedélyeket egyaránt végigelemző alkotás sosem válik érdektelenné. Szerzőnk úgy vész el a gyönyörű részletekben, hogy feltárja gazdagságukat, jelentésteli értelmüket. Egyszersmind egy alvajáró biztonságával képes fenntartani érdeklődésünket a folyamatban lévő regény kiementele iránt. Politikai hátterű prózánál felmerül a kérdés: ki melyik oldalon kutatja az igazságot? Rokonszenves, hogy írónk sehová sem kötelezi el magát. Arról azonban bőven meggyőz, hogy a hatalom mohóságával szemben őrizzük gyanakvásunkat. Pontos, olykor kínos, groteszkül reménytelen képet fest az emigráns létezés mindennapjairól. Döbbenetesen érzékelteti az otthonvesztés hiábavaló vergődéseit, kiúttalan próbálkozásait. Rengeteg világban-tévelygő művészt és gondolkodó értelmiségit mutat be éles villanásokkal, vagy példázatos történetecskékkel. Mindenekelőtt persze honfitársaira figyel, tekintet nélkül arra, hogy milyen népcsoporthoz tartoztak az egykori, Tito-uralta Jugoszláviában. Megragadó és megható, ahogy -- egyébként bolgár -- édesanyjáról és felmenőiről beszél. Lenyűgözően pontos és őszinte, amikor megrajzolja régi barátnői portréját. Velük nem tarthat kapcsolatot, holott évtizedekig voltak egymás megértő támogatói, varázsos játszótársai. Ugyanez a vonzó nyíltség jellemzi szereleminek bárázolását. Akár futó kalandról, akár fájdalmas kihűlő, sokéves viszonyról tesz vallomást, ugyanazzal a féltő gondossággal, szeretettel közelít hozzájuk. Õk is részei élete múzeumának, mint a magával hurcolt tárgyak, a meglakott tájak és lakások, s mind a hozzájuk fűződő, eltéphetetlen emlékfoszlányok.