Az elso történet idején Isten teremtményeivel megkötötte a szövetséget, a második történetben pedig megerosítette azt. A harmadik történet azóta íródik, minden egyes ember külön romlástörténete, bunnel, s olykor véletlen vétlenségekkel teli, de ha buntelen is valaki, pusztán haladékot kapott egy majdani bunre, mellyel majd késobb terhelodik meg lelkének bunkamrapolca. A harmadik történet saját történetek tára, a sápadt csüggedés fegyenceinek története, a cseléd remény története, a bársonyos hiány története, az elapadt mesetej története.
Balla Zsófia verseskötetének, e harmadik történetnek különös íve van. Egy érzékeny, merengo, magának mítoszokat teremto poézis egy ponton átváltozik. Kemény, feszes, megalkuvást nem ismero, a mese tejét elhagyó, riadt, kétségbeesett, de metszo mondatokat kezd kibontani magából. Az a poézis, mely Angyalokkal ébredt, Istennel perlekedett, s két kezén próbálta újraszámolni az emberiség Krisztus-készletét, s tette ezt bizonyos fáradt számonkéréssel, egyszer csak megáll a Teremto elott, s egy ponton a bukást már nem büntetésnek, nem megbeszélheto, megmagyarázható ténynek fogadja el, hanem csapásnak. S a csapás miértjét már hiábavaló volna magyarázgatni, csak a csapás puszta ténye marad.
Balla Zsófia kötetének elején ,,szurt fényben szúrt seb" sejlik át, s bár hamis minden remény, de mégis megjelenik, ha cselédként is, ha hamis gravitációnak nevezve is. Megjelenik új történetek alkotásával, s megjelenik költoi játékokban, hisz míg van játék, van remény, s költoelodök mondatába bújva koppan elo olykor a költemény. Hazádnak címzodik az egyik vers, s szövegteste nem rendületlen, hanem javíthatatlan és gyógyíthatatlan huségre hívja olvasóit. Golyó egy másik vers címe, s szövegében ,,talált/halál"-t lelünk, mely módosítja József Attila sorait, talált tárgyát, melyet egy életidore megorzünk, majd viszszaadjuk, hisz ebben a két sorban már eleve a vég találódik meg. Balla Zsófia kötetének elején az Angyalok ,,kiduzzadó morálbicepsszel" szálldogálnak, morálszárnyacskáik fennen lengnek, csak szeretethiányuk tölti be a leget. A kötet eleje magányról szól és beteljesületlenségrol, Isten ígérgetéseirol, melyek ,,hamis váltóknak" bizonyultak.
A kötet másik része, s Balla Zsófia szerintem eddig legmegrázóbb ciklusa egy ember elvesztésének fájdalmát önti versekbe. Ahogy Szabó Lorinc Huszonhatodik évében lírai rekviemet írt százhúsz szonettben, hogy kedvesének elvesztését formába öntse, s ezzel kiáltó szenvedélyét mederbe terelte, úgy ír Balla Zsófia Csöndfoltok címmel izzó fájdalomba merített ciklust költotársának és mesterének emlékére, akinek elvesztése Balla Zsófia költészetét eddig ismeretlen szenvedély-csúcsokra emeli. Balla Zsófia barátjának, Petri Györgynek állít emléket, az Irónia Varázslójának, a ,,girhes Don Juannak", a metszo elmének, az önmagát és másokat mindig gúnyolni kész poétának, annak az embernek, akit a saját morálja mentén ítélve meg akár a Makulátlanság Mártírjának nevezhetnénk, s akirol tudjuk, ha más morálját alkalmazzuk rá, kihullana az Angyali Kar elso, csak az alapokat követelo rostáján. Tíz felejthetetlen vers állít emléket a nagyszabású költonek, a haldoklástól a temetésig szürcsöljük a ,,halál-aszút". A megrendültség, a fájdalom, s az el-nem-hiheto el-nem-fogadása váltakozik a versekben. A Tanítvány beszélget az Odaátról szóló, iróniáját megorzo Mesterrel, a Nagymama intése hallik vissza, miszerint minden csapás egy másik, annál sokkal nagyobb csapást hárít el, a törött cserép mondjuk a teljes elbukást, s ez az intés két kérdést hoz magával. Egyrészt, hogy ha értelmessé teheto egy ember halála, akkor vajon milyen nagyobb csapást hárított el a hu barát pusztulása. Másrészt pedig, hogy vajon milyen kisebb csapással lehetett volna elkerülni mégis, valahogy e halált. A ciklus tizedik, búcsúzó darabja a temetés zenéjét csendíti fel. ,,Állunk megpihenve / lomhán / Dunaalmás enyhe / dombján. / A gyász hamis. / Mert végakaratban is élsz, és / most minekünk jár a zenélés... / Élvezd te is."
Balla Zsófia A harmadik történet végére bebizonyította, hogy költészete hatalmas változáson esett át. Ha nemcsak frázis, de valós esemény a költészet beérésének története, akkor Balla Zsófia harmadik történetében errol ad hírt. Nem tíz, húsz vagy harminc év után, nem egy olthatatlan szerelem be nem teljesülésével, de mégis az Édenrol való lemondással, arról az Édenrol, mely Angyalokkal, rózsákkal, s átírt mítoszokkal teljes, s választva helyette azt az Édent, melyet elnyerni lehetetlen.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
