Ady Endre

Diósadi Ady Endre.
A huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei.A partiumi Érmindszenten született egy elszegényedett nemesi családban. Édesapja Ady Lőrinc (1851-1929), kisparaszti gazdálkodó, édesanyja Pásztor Mária (1858-1937), református lelkipásztorok leszármazottja volt. Egy öccse volt, Ady Lajos (1881-1940), aki magyar-latin szakos tanárként ábrándos nyelvészkedéssel nevüket Ond vezér nevéből eredeztette.
Tanulmányait az érmindszenti református elemi iskolában kezdte 1883-ban, ahol Katona Károly tanította, majd a katolikus népiskolában folytatta Hark István keze alatt. Az elemi befejeztével, 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumban bővítette tudását. Ebben az iskolában voltak a legszörnyűbb diák évei. Majd 1892-től a zilahi református kollégium diákja volt. 1896 júniusában jelesen érettségizett, mivel csak görögből és matematikából kapott jó osztályzatot. Édesapja a leendő szolgabírót látta benne, jogásznak akarták, beíratták a debrecen-i jogakadémiára, de az előadásokat hanyagul látogatta, sokkal jobban érdekelték a lapok (Debreceni Főiskolai Lapok, Debreceni Ellenőr, Debreceni Hírlap). 1899-ben a 48'as érzelmű, függetlenségi párti Debrecen című folyóirat "hivatásos" munkatársa lett. Ugyanebben az évben jelent meg első verses kötete, Versek címmel, nem volt sikere.
1899 végén Nagyváradra ment, ahol gazdag kulturális élet volt annak idején. 1900 január elején a nagyváradi Szabadságnak lett a belső munkatársa. Nagy hatással volt rá a polgári radikalizmus politikai programja, így a Nagyváradi Napló kötelékébe lépett. Jó újságíróvá vált, magyar prózai stílusa itt fejlődött ki. Új verskötetet adott ki 1903-ban Még egyszer címen, azonban ez sem volt siker. Nagyváradhoz kötődik az a végzetes szerelmi viszony melynek következtében elkapta a szifiliszt. Erről a Mihályi Rozália csókja című novellájában ír. Az áttörés 1903 augusztusában jött, akkor találkozott Diósyné Brüll Adéllal, egy gazdag férjes asszonnyal, aki Párizsban élt és látogatóba jött haza Nagyváradra. Léda (Ady így nevezte őt verseiben) lett a múzsája; Léda iránti szerelme és nála tett párizsi látogatásai segítették. A Léda-szerelem 9 évig tartott: 1903-1912-ig. Léda 1911-ben halott gyermeket hozott világra a költőtől, s ezután kapcsolatuk megromlott. 1912-ben, egy párizsi újságba írt cikkével végleg szakított Lédával. Hétszer járt Párizsban 1904 és 1911 között. Első, egy évig tartó párizsi útja után a Budapesti Naplónál helyezkedett el, ahol 500 cikk és egy sor költemény jelent meg az ő tollából.
A könyvek iránt is élénken érdeklődő Ady a Huszadik század nevű radikális csoport tagja lett. 1906-ban megjelent harmadik verskötete Új versek címmel - ez a könyv mérföldkő a magyar irodalomban, a modern magyar költészet születését jelzi -, de a negyedik kötete, a Vér és arany hozta meg az igazi sikert és a kritikusok elismerését.
1906-ban kormányváltás volt, és mivel Ady pozíciót töltött be az alkotmányellenesen kinevezett darabontkormányban, el kellett hagynia az országot.
1908-ban a Nyugat című új irodalmi lap első számában megjelentek Ady versei és esszéi, ennek a lapnak lett élete végéig munkatársa, 1912-től pedig az egyik szerkesztője is. 1908-ban Nagyváradon A Holnap nevű irodalmi csoport egyik alapítója volt. Egy antológiát jelentettek meg Ady költeményeivel, valamint Babits Mihály, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula, Miklós Jutka műveivel. Ezeket a verseket rosszallással és értetlenséggel fogadták. A Nyugat kétségtelenül a magyar irodalom legfontosabb folyóirata, melynek Ady nemcsak szerkesztője volt, hanem szimbóluma is. Mivel a Nyugatban nem jelentek meg politikai cikkek, írt más lapokba is (például: Népszava, Világ). Keményen kritizálta a politikai helyzetet. Nem volt ínyére a vezető pártok nacionalizmusa, bírálta a szociáldemokraták antinacionalizmusát is; látta mennyire maradt el Magyarország a fejlett országok után, de rámutatott a nyugati országok fogyatékosságaira is.
Ady 1912 áprilisában szakított Lédával, erről Elbocsátó szép üzenet című versében ír, amelyben leírja, hogy "nem is Léda volt egyetlen múzsája és ihletője".
1914-ben találkozott a 20 éves Boncza Bertával, akivel 1911 óta levelezett. Berta első levelét egy svájci intézetből írta Adynak. 1915-ben a lány apjának beleegyezése nélkül összeházasodtak. Verseiben Csinszkának nevezte Bertát.
Az I. világháború alatt nem közölt írásokat, 4 év hallgatás után 1918-ban jelent meg újabb verseskötete, A halottak élén cím alatt. A kötetet Hatvany Lajos szerkesztette, aki "a kötet összeállításába erős kézzel nyúlt bele", egyes verseket ki is hagyott.
Az őszirózsás forradalom után megalakult népköztársaság a forradalmi versei miatt megpróbálta kisajátítani, saját költőjének tekinteni. Ady egyik versében világosan kimondta: "sem utóda, sem boldog őse nem vagyok senkinek", noha harcos híve volt a polgári radikálisoknak, és "vezérének" nevezte Jászi Oszkárt. Élete utolsó heteiben súlyos beteg volt, vérbajban szenvedett. Ő, aki Tisza Istvánt geszti bolondnak nevezte egyik versében, elborult elmével feküdt a Liget Szanatóriumban, ahol 1919. január 27-én halt meg, 42 évesen. Temetése január 29-én volt. Koporsóját a Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, ahol Kunfi Zsigmond, Móricz Zsigmond, Vincze Sándor, Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Pikler Gyula, Bíró Lajos, Jászi Oszkár, Kernstok Károly, Schöpflin Aladár és sok más közéleti személyiség mellett több ezren rótták le kegyeletüket és búcsúztatták, majd kísérték utolsó útjára fedetlen fővel, a Múzeum körúton és a Rákóczi úton át a Kerepesi temetőig.A 19-20. század fordulójának magyar költészetét a haldokló népi-nemzeti iskola határozta meg, mely Petőfi nyomain járt, utánozta népies hangját és nem tudta magát megújítani. Ady, ha nem is az első volt, aki szakított a hagyománnyal, de az első volt, aki utat tört egy új, modern stílusnak. Bár szívesen tetszelgett a magányos, meg nem értett forradalmár szerepében, a valóságban költőtársai támogatták őt és sokan utánozták verseit. Maga Ady nem kedvelte az utánzókat, és A duk-duk affér című írásában ki is gúnyolta őket.
Az első két kötete még nem jelentett semmi újat. Az új stílus elemei először esszéiben, publicisztikájában és más írásaiban mutatkoztak. Egy új költészeteszmény nevében lép fel, hangsúlyozva azt, hogy ő nem lesz a "szürkék hegedőse". Az ősi, magyaros költészet, kultúrkör és az új, forradalmi változást hozó költői program egyesítése a célja - ezáltal szakítva ki a magyar költészetet az elvadult Hunn táj virágtalan vidékéből.Sajátos technikával dolgozik: egyrészt megalkotja egyedi kevert ritmusát, mely a szimultán verselés egy kevert változata; a belső ritmus, ismétlések, halmozások, puritánabb versszerkezet és a zökkentés, tagolás jellemző e sajátos ritmikára. Továbbá új szavakat alkot az "el" igekötő igékhez való hozzátoldásával, ezáltal keltve egy vagy csak múltbeli vagy elszalasztott lehetőséget, történést vagy balul sikerült próbálkozást a múltban. Többé-kevésbé ezek az igéi a magyarság szomorú sorsára utalnak (elél, elmásol).Ady tematikus-motivikus költő. Költészetében meghatározott motívumcsoportokat követhetünk végig, s ezzel Ady egyedülálló a világirodalomban. Tematikája, szimbólumrendszere: ars poeticák, szerelem (Léda, Csinszka), látomásos tájköltészet, Magyar Ugar, Istenes versek, magyarság - kuruc tematika, létharc - pénz motívuma, halál, forradalmi versek és világháborús költészet.
Adyt biztosan befolyásolták Baudelaire és Verlaine versei. Gyakran használja a szimbolizmus elemeit, visszatérő témái az Isten, Magyarország és a harc a túlélésért. Más témái élete bizonyos időszakaiban fordulnak elő: pénz, Léda.
Szimbolizmusa költeményeinek látomásosságában, meghatározatlanságában jelentkezik. Jelentős szereppel bírnak szimbolista ihletésű verseiben a színek (piros, fekete, fehér), a szugeráló erő és az Adyra jellemző szómágia, mint például a korrespondancia (szokatlan képzettársítások, konkrét és absztrakt összekapcsolása) és a zenei crescendo (jambikusság, ismétlések, halmozás).
Szecessziós jelleget is mutat költészete, melyet a továbbiak támasztanak alá: A szecesszióra jellemzőek a dekoratív vonalak, az egzotikusság, különösség, titokzatosság. Ilyen verseit meghatározza az önfeltárulkozás, a személyiség új kultusza - szereplírának tekinthetők; az elkülönülés gesztusa, a túldíszítés, dekorativitás, az eufemizált halál.
Kiemelkedő egyéniség, aki másként gondolkodik a szerelemről, pénzről, életről és halálról, másként szereti hazáját. Szeretne változást hozni hazánkba, nem érzi jól magát a feudálisan elmaradott Magyarországon.
Verseiből árad a harc, a lázadás a kor helyzete ellen. Költészetének egésze forradalom. A küzdésvágy és a reménytelenség érzése állandóan jelen van verseiben.
Messiás-sorsnak érzi a költő életét: Magyarországon duplán kell szenvedni, mint máshol a világban, ha valamit el akar érni az ember.
Stílusának egyik legjellemzőbb vonása a különös jelzők gazdagsága. Gyakori témája énjének testi-lelki kettészakadása. Életszeretet, az élet teljességének igénye mindvégig kíséri költészetét.Ady Endre a modern magyar sajtótörténetnek is az egyik kiemelkedő alakja. "Újságíró-volta egyáltalán nem véletlenszerű. Ő nem úgy került a sajtóhoz, mint Petőfi (?) költői tehetségének jutalmaképp, és hogy megélhetéséről valamiképp gondoskodjanak. Ady előbb volt jó újságíró, mint jó költő, és mindvégig megőrizte újságíró természetét" - írta róla Szerb Antal. Ady a nagyváradi Napló munkatársa volt, és itt, a szerkesztőségben ismerkedett meg szerelmével, Lédával. Párizsból visszatért Nagyváradra s így szólította Váradot: Olyan gyönyörűszép Nagyvárad, mint egy kis Pece-parti Párizs.
Kötetei;
Versek, Debrecen, 1899. június
Még egyszer, Nagyvárad, 1903. szeptember vége
Új versek, 1906. február
Vér és arany, 1907. december végén 1908-as évszámmal
Az Illés szekerén, 1908. december második felében 1909-es évszámmal
Szeretném, ha szeretnének, 1909. december közepén 1910-es évszámmal
A Minden-Titkok versei, 1910. december közepe
A menekülő Élet, 1912. január vége
Margita élni akar, verses regény, 1912
A Magunk szerelme, 1913. március vége
Ki látott engem?, 1914. február vége
A halottak élén, 1918. augusztus eleje
Az utolsó hajók, 1923
Voltak olyan versei is, melyek nem jelentek meg verseskötetben.