A kegyelem ege alatt

luther kiadó  | 2012  | füles, kartonált  |  112 oldal

Libri Antikvárium
Túrmezei Erzsébet (Tamási, 1912 - Budapest, 2000) Magyar-német szakos tanár, költő, műfordító, diakonissza főnökasszony. A Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesületben 1941-ben avatták diakonisszává, rövid gyülekezeti szolgálat után éveken keresztül leány-népfőiskolát vezetett. Versei és műfordításai egyházi újságokban jelentek meg, önálló kötetekkel is megörvendeztette olvasóit. 1951-ben a többi egyházi rendhez hasonlóan a Fébét is feloszlatták, a népfőiskolai munkát beszüntették, a diakonisszák szétszóródtak. Ő a balassagyarmati szeretetotthont vezette huszonnégy éven keresztül. Ezekben az években versei csak gépírással terjedtek, közlésüktől - felsőbb utasításra - az egyházi újságok is elzárkóztak. Hosszú esztendők után jelenhettek meg újra versei, verseskötetei. Túrmezei Erzsébet részt vett egyházunk új énekeskönyve szerkesztésében, számos éneket írt, élete utolsó tíz évében pedig az újraindult Fébé egyesület főnökasszonya volt. Kötetünk címadó versét nyugdíjasként írta. Ebben azzal a meggyőződéssel tekint vissza életútjára, hogy azt - jóban-rosszban - Isten kegyelmének ege alatt töltötte. A vers címe alatt - mintegy mottóként - Luthertől származó idézet olvasható: ,,Isten az evangéliummal új eget vont a hívők fölé. A kegyelem ege ez. Sokkal gyönyörűségesebb, mint a látható égboltozat." Terheket hordozó, megbélyegzéseket is átélt életéről vallott ebben a versben: ,,A kegyelem ege alatt könnyűvé válik a nehéz..., könnyet törölhetünk..., szeretetet sugárzik életünk..." S mindez azért lehetséges, mert ,,Jézusunk jár velünk, s a kegyelem ege alatt az Ő nyomában hazaérkezünk."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Szép, megkímélt állapotban.
Kiadó luther kiadó
Kiadás éve2012
Oldalak száma:112
Súly219 gr
ISBN2399964537317
ÁrukódSL#2111045715
Kötésfüles, kartonált

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét