A párbeszéd oltalma - Összegyűjtött versek - Második kötet (1977-1997)

Alkata, sorsa úgy akarta, hogy földönjáró költő legyen belőle. Fodor András minden ízével a foghatóhoz kötődött, emberek, lények, tárgyak, helyzetek gazdag bőséggel ragadtak meg emlékezetében. Onnan vette lírája anyagát. Bármit írt, hézagtalanul simult mintájára. Micsoda mestere volt nyelvnek, képnek, dallamnak! Amit verseibe tett, annak teste, súlya, megejtően eleven színe, fénye támadt. Ösztönösen tudta: a tartalmas részleteiben rögzített világ majd helytáll magáért, lehető jelentéseivel, sugallataival feltölti a verset. És nem csak kisvilága darabjaira volt minden pillanatban nyitott. Írói-költői világegyeteme szakadatlanul tágult. Szenvedélyesen kereste a találkozást új s új tájakkal, emberekkel, élményekkel. Tapasztalatai gyorsan, közegellenállás nélkül öltöttek versalakot keze alatt. De otthonos volt a szellem égtájain is, hihetetlenül jártas a társművészetekben, zenében, festészetben, nem voltak vakfoltjai. Életművének valószínűtlenül tágas tere van. Vissza-visszatérünk hozzá: nem lehet meglenni nélküle. (Lator László)