A város peremén

móra ferenc könyvkiadó  | 1975  | vászon  |  259 oldal

Libri Antikvárium
József Jolán (1899-1950) két nagy sikerű könyvet is írt öccséről: egy tudományosabb jellegű, tárgyszerű életrajzot - József Attila élete (1940) - és a jelen kötetben olvasható életrajzi regényt (1950). Édesanyjuk 1919 decemberében bekövetkezett halála után Jolán veszi magához Attilát és húgát, Etust, s éveken át gondoskodik róluk férjével, Makai Ödönnel együtt, aki egyben Attila hivatalos gyámja is. A város peremén egyfelől az egyik legfontosabb forrás azok számára, akik tanulmányozni szeretnék József Attila életét és költészetét, másfelől pedig egy tehetséges írónő regénye, amely a nagy költő életének gyakran döbbenetes eseményei mellett érzékletes korrajzzal is szolgál. József Jolán maga is megélte a Horthy-korszak proletárjainak ma már szinte hihetetlennek tűnő nyomorát és kiszolgáltatottságát, s könyve ma is szíven üti az olvasót. A mű legnagyobb értéke talán mégis az, hogy bemutatja, micsoda tudásvágy és elhivatottság munkált József Attilában már ifjú korában is, és mennyi áldozatot kellett hoznia azért, hogy azzá a költővé legyen, akit ma is sokan a legnagyobb kedvencükként neveznek meg.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó móra ferenc könyvkiadó
Kiadás éve1975
Oldalak száma:259
Súly300 gr
ISBN2310007824188
ÁrukódSL#2111291912
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

J.D. Barker: Zárt ajtók mögöttJ.D. Barker: Zárt ajtók mögött