Az a medvés, pisztrángos Csodás Erdély

Kászoni Zoltán könyve nem illeszthető be a hagyományos halászvadász történetek közé. Ez attól sokkal több. Egy élet tapasztalata sűrűsödik ebben a könyvben. Erdély és ezen belül Székelyföld világa. Gazdag, tartalmas életet élt itt. Hivatása volt ennek a világnak a bioszféráját védeni, fejleszteni. Nem csoda hát, hogy szinte mindent tud az itt élő állatokról, azoknak vadászatáról, melyeket fent a zúgó hegyi patakokban lehet becserkészni, a tavi pontyok életéről vagy a folyók padmalyai alatt még mindig megbúvó kapitális harcsákról. A hegyekről, sziklákról, tavakról, patakokról. Könyvének fejezetei szinte mindig egy-egy vadon élő állatról vagy halfajról szólnak. Róluk igyekszik a lehető legtöbbet elmondani: származásukat, élettanukat, vadászatukat. Leírásai pontosak, szakszerűek. Stílusából kiérződik a székely ember ízes beszéde. Mindegyik írását felhasználja arra, hogy elmesélje a táj történetét, leírja földrajzát és szeretettel szóljon az itt élő emberikről, a hegyi pásztorokról, a hűséges barátokról, a székely emberekről, még akkor is, ha azok engedély nélkül fogták meg, "markászták" a halakat. Mondák, történetek bomlanak ki írásaiból, és idézi a történelem nagyjait, az erdélyi írók írásait, akiket éppúgy rabul ejtett ez a varázslatos természeti környezet, mint őt. Kászoni Zoltán történeteiből végül Erdély kultúrtörténete bomlik ki. Tele új mondanivalóval és féltéssel, hogy meg tudjuk-e őrizni, védeni a sokszor még a civilizációtól érintetlen világunkat, benne a medvéket, a farkasokat, a hiúzokat, a zergéket, a hegyi patakok pisztrángjait, a péreket, a menyhalakat, a domolykót? És az erdőt, a hegeket természetes, harmónikus kapcsolatukban az emberekkel? A szerző lebilincselő írásaival kalauzol bennünket ebben a világban: féltve és büszkén, nagy szeretettel adva át tudását.