Az angyali szív

A Séraphin-nővérek társalgó-szobájában. 1749-ik év május havának első vasárnapján a gondolák Bürü, tarka tömege siklott le s fel a San Pierette előtt. A leáldozó nap aranyos sugaraival megvilágította a hajóormokat és az evezősök sokaságát, kiknek tereferélése egyik csónaktól a másikhoz, olyan hangzűrzavarban egyesült, minőt csak a velencei gondolások között lehet hallani. Ez a nap a Séraphin-nővérek kolostorának főünnepe volt. A zárda, mint nevelőintézet, a legjobbak egyikéhez tartozott, melyben főként a patrícius-családok leányai nyerték kiképeztetésüket. Tehát ennek a körülménynek volt betudható, hogy a társalgóterembe nemcsak az előkelő rokonság, de a gyámok, barátok, sőt még a kíváncsiak sokasága is belépéshez jutott. A tisztelendő nővérek örömmel vették ezt az ártatlan tüntetést, melyben patrónájuk, szent Terézia iránt való tisztelet nyilvánult. Miután őket nem kötötte szigorú fogadalom, kevésbbé zárkóztak el a világi pompa elől, mint a többi szerzetesrend s igy a velencei viszonyokat, illetőleg elég tájékozottsággal birtak arra nézve, hogy a megjelent hölgyekkel és urakkal folytatott társalgásban méltó szerepet játszhassanak...