Az egyformaság határa

ismeretlen  | 2011  | papír / puha kötés  |  44 oldal

Libri Antikvárium
Erdős Attila a keresztény alapállás lírikusa. Rejtőzködő költő: szándéka szerint a Megfeszített örök fájdalmában akar feloldódni, végső soron lírai önmagán keresztül is ezt akarja ábrázolni, így aztán távol áll a magamutogatástól. Pontos képei már-már matematikusi elmét sejtetnek, egy olyan emberét, aki magányosan kénytelen értelmezni az őt körülvevő anyagias, érdekvezérelt világot, ahol csak a szeretet nem adagolható. Éppen ezért pontos, a magány készteti erre, mindannyiunk magánya, akik még nem tapasztaltuk meg a végső bizonyságot. Erdős ­Attila megteszi ezt helyettünk; a dolgok végső okát kutatja. Nem ragad le a felszínnél, számára a forma testet öltött gondolat, csak egy függöny, melyet mindenképpen fel kell libbentenie, hogy mögé jusson. Ezt az elképzelését óhajtja megvalósítani, így sokkal többet ad a látványos megoldásoknál. Szinte kiprovokálja, hogy elmélyedjünk költészetében, és csak a lényegre figyeljünk. A lényegre, mely folyamatosan jelen van tudatunk mögött. Első kötetével Erdős Attila arra az útra lépett, amelynek végén talán betöltheti költészetünkben a Pilinszky János halálát követő űrt. Babics Imre
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 890 Ft

A termék megvásárlásával

289 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - karcos borító
Kiadó ismeretlen
Kiadás éve2011
Oldalak száma:44
Súly200 gr
ISBN0729001618884
ÁrukódSL#2106215314
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 890 Ft

A termék megvásárlásával

289 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét