Az első évtized

Kilencéves volt Bárdos Pál, amikor családjával és a többi makói zsidóval együtt deportálták. Deportálásának és a koncentrációs táborban töltött tíz hónapjának történetét írta meg ebben a regényben - nem a már ismert borzalmakat, hiszen "szerencsés" volt, a sors jóvoltából egy különleges kis táborba került, amelynek parancsnoka biztosítani akarta jövőjét, mentette a keze alá került embereket, s így innen mindenki hazatért. Nem az éhezés, az ütlegek, a testi szenvedés játsszák Bárdos regényében a főszerepet, hanem az a folyamat, ahogyan egy kilencéves kisfiú ráébredni kényszerül egy képtelen világ sok-sok hazugságára és ellentmondására; az emberi méltóság elvesztésének gyötrelmei, amelytől még a gyermek is szenved, amikor nevét elvesztve, lebélyegezett, megszámozott lénnyé válik, mint odahaza a falusi csordában az állatok. Egész életében hordozza az emlékeket és a tanulságokat, aki átélte, de azok is, akiknek a szeme láttára mindez megtörténhetett. A regény jelentőségét fokozza, hogy az író azok közül való, akik még tudatosan, a személyes emlék hitelével és szenvedélyével szólhatnak erről a korról.