Az én kis Buddhám

,,Kedden reggel a kórterembe, ahol feküdtem, s számoltam a perceket, mikor hozzák már a fiamat, hogy megszoptassam, bejött a gyermekorvos, és tárgyilagos hangon közölte velem, hogy a várva-várt fiam Down szindrómás." Az anya, aki visszaemlékszik erre a pillanatra, akkor még azt sem tudta pontosan, mi az Down szindróma. Csak annyit, hogy valami nagy baj van a gyermekével. Összeomlott a világ. De már a könnyeivel küszködve elhatározza, hogy mindent megtesz Imikéért. Azt is, amit az orvosok tanácsolnak - a teljes kimerülésig tornáztatja a csecsemőt -, csak egy valamit nem hisz el nekik soha: azt, amit kisfiának lehetséges fejlődéséről, megváltoztathatatlan szellemi korlátairól mondanak. Imike most már húszéves, s ez a könyv az ő húsz évének a története. Annak a története, ahogy a Down-kóros csecsemőből erős, sokoldalúan fejlett fiatalember lett: sportoló és gyógynövénytermesztő szakember, aki éppen elvégezte a szakiskolát. És különleges ember: csupa érzékenység, csupa segítőkészség, csupa szeretet. Olyan, aki a környezetét is ,,megfertőzi" szeretetével. Az édesanyja szemében egy ,,kis Buddha". Laszlóczki Valentina könyve mégsem egyszerű siker sztori. Nem az, mert abban, ahogy őszintén elmeséli Imike fejlődésének történetét - s közben egy ,,boldog család történetét" is -, ott van minden kételye és minden hibája is, amit talán elkövetett. Minden, amit ma ,,másképp csinálna". És nem egyszerű siker sztori azért sem, mert a neheze talán csak most kezdődik: Imikének abban a magyar valóságban kell boldogulnia, amelyben a gyengéknek, a fogyatékosoknak, a sérülteknek alig-alig jut hely.