Az ügy avagy kilépő a Paradicsomból

Az eszme fegyveres támaszai még különösebb anyagból vannak gyúrva, mint civil megtestesítői, s szellemi képességeik csak látszólag merülnek ki azokban a közhelyekben, amelyekkel egymást traktálják, s amelyek finom aláfestést nyújtanak az egyhangú eseményekhez: éppen tucatjával tartóztatják le az ügy eddigi oszlopait, egy külügyminisztert felakasztanak, egy belügyminisztert családostul kényszerítenek az öngyilkosságra. De van a nagy ügyön belül egy még nagyobb. A személyes ügy. A tábornok kockát vet - abból reméli kikövetkeztetni, hogy vajon sikerül-e elveszítenie egyénisége maradékát, hogy materiális (pocakos és tar) mivoltában is azonosuljon a Nagy Tanítvánnyal, a százados filozófiát alkot, amelynek központi gondolata szerint csak egyenruhások vannak, meg a civil csürhe, a kölyök Tizedes nagy események részese kíván lenni - mondjuk védtelen rabok agyonveréséé, az Ezredes inkább csak verettet, s a félholtak szájába vizel - mindegyik magatartásforma egyre szélesebben tágítja a bűnösök körét. Aktuális célnak ez is megjárja. Az eszközből önálló hatalmi formációvá terebélyesedett szervezet tagjai előbb vagy utóbb mind rájönnek: ,,nincs más, csak a vérszag". Példának okáért egymásé. Vagy - meglepetések meglepetése -: a saját maguké. Addig is, míg ,,kezdődik a tánc", (egy mellékesnek szánt megjegyzés szerint): az első számú közellenség a betű. Bizonyára ez a regény is, amelynek tárgya a mechanizmus ideológiája és működési formái - azaz nem a valódi eseménytörténet.