Az utolsó namsara

maxim könyvkiadó  | 2015  | füles, kartonált  |  447 oldal

Libri Antikvárium
,,Mindenek kezdetén volt Namsara, az égből és lélekből formált ifjú, aki nevetést és szeretetet hozott magával, bárhová ment. Ám ahol fény van, ott sötétségnek is kell lennie - így megjelent Iskari, a vérből és holdfényből formált leány, a pusztító, a halálhozó." Asha, az uralkodó leánya a nagy Firgaard birodalom legrettegettebb sárkányölője. Az emberek tisztelik, de tartanak is tőle. Ő az iskari - ám ez magányos szerep, melytől Asha inkább érzi magát fegyvernek, mint fiatal nőnek. Egyik bestiát a másik után vadássza le, hogy elhozza a fejüket a királynak, de nincs az a zsákmány, ami megmenthetné őt a végzetétől: az apja odaígérte a kezét kegyetlen parancsnokának. A lány semmi mást nem akar, csak leszámolni tragikus múltjával és elkerülni a sivár jövőt. Amikor esélyt kap a szabadságra, cserébe Firgaard legerősebb sárkányának életéért, kapva kap a lehetőségen. Egy titokzatos fiú segítségével Ashának le kell ráznia magáról az iskari szerepének láncait, és ki kell tárnia szívét a szerelem, a fény és az igazság előtt, melyet egészen eddig eltitkoltak előle. ,,Kristen Ciccarelli sárkányokkal és ősi néphagyományokkal teli, csodás világot alkotott. Minden esemény tökéletesen elegyedik a beleszőtt, régi történetekkel. Ez a felnőtté válási narratíva bemutatja, hogy milyen nehéz megtanulni, hogyan bízzunk saját fejünkben és szívünkben." School Library Journal ,,Az író számos történetszálat fűz össze, igazán gördülékenyen tárja fel az egyes rétegeket, miközben a cselekmény halad előre. Ezalatt az ifjú hősnő nézőpontján keresztül az olvasók beleélhetik magukat ebbe a világba." Bulletin of the Center for Children's Books ,,Az írónő a háború és a lázadás komoly témáit szövi egybe valami személyessel: egy fiatal lány vívódásaival, sikereivel és ébredő érzéseivel. A fantasy szerelmesei imádni fogják Asha és a sárkányai mesés történetét, és izgatottan várják majd, hogy megtudják, mi történik hőseinkkel a következő pörgős kaland során." Barnes&Noble ,,Kristen Ciccarelli bemutatkozó könyve intrikával, belső vívódással és ősi erőkkel fűszerezve tárja elénk ezt a gazdagon megrajzolt világot. A műfaj rajongóit biztosan rabul ejti." Amazon
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó maxim könyvkiadó
Kiadás éve2015
Oldalak száma:447
Súly414 gr
ISBN2399980241793
ÁrukódSL#2111359320
Kötésfüles, kartonált

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Nyári olvasásnépszerűsítő kampány - KávéNyári olvasásnépszerűsítő kampány - Kávé