Black Hammock

duna international kft.  | 2012  | díszkötés  |  264 oldal

Libri Antikvárium
Black Hammock, ez a floridai bozótok mélyén rejtőző kis helység, furcsa múltra tekinthet vissza. Születését egy kincses ládának köszönheti, amelyet megátalkodott kalózok raboltak el Sir William D. Marwick, az angol királyi flotta virginiai parancsnokának házából. Sir William, tulajdonát visszaszerzendő, üldözést rendelt el, föl a Szent János folyón. Csata, égő hajó, kinccsel menekülő kalózok, mindenkit lemészárolni kész indiánok, hullák és néhány szerencsés túlélő, akik életüket annak köszönhetik, hogy a vérszomjas indiánok az éppen derékig iszapban egy kígyóval küszködő spanyol grandban, miközben az rizsporos sapkáját vágja a támadásra kész hüllőhöz, a saját skalpjával győzedelmeskedő fehér istenséget ismerik fel, és fejvesztetten elmenekülnek. A négy túlélő sok-sok leszármazottja indult el a következő kétszáz évben az iszapba temetett kincs felkutatására, sikertelenül. Ugyanúgy sikertelenül járt több Marwick-nemzedék is. A fekete iszap egyiküknek sem hozott szerencsét, elnyelte álmaikat, s végül életüket is. De az élet nem mindenkivel oly kegyetlen. Időnként példát mutat jóságból. Black Hammockban azzal, hogy egy félkegyelmű lányt kiemel a szegény-sorból és romantikát írva, egy különös szerelem révén esélyt ad neki férfit faragni egy fajankóból.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 690 Ft

A termék megvásárlásával

269 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó duna international kft.
Kiadás éve2012
Oldalak száma:264
Súly300 gr
ISBN2399988435002
ÁrukódSL#2111428336
Kötésdíszkötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 690 Ft

A termék megvásárlásával

269 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rina Kent: Deviant KingRina Kent: Deviant King