Bud vagyok, uram!

animus kiadó  | 2002  | karton  |  222 oldal

Libri Antikvárium
1936 Flint, Michigan állam. Kemény idők, gazdasági világválság. Bud, árva néger kisfiú elhatározza, hogy megkeresi az apját, akit sohasem ismert. Fontos és titkos dolgaival teli bőröndjével indul útnak, egyszál maga. Anyja sosem beszélt apjáról, de hagyott valami nyomot. Egy szórólapot, amit nagy becsben tartott, haláláig őrzött. Ez egy híres jazzbanddé volt, a Herman E. Calloway vezette Dusky Devastators of the Depression-é. Bud a fejébe veszi, hogy az ő apja a híres zenész. Christopher Paul Curtis hosszú évekig élt abban a városban, a Michigan állambeli Flintben, ahonnan regényünk hőse is elindult. Egy autókarosszéria gyárban volt szalagmunkás, tizenhárom éven át, munka mellett tanult, politikatudományból szerzett diplomát. Már ez idő alatt mindennapos foglalatossága volt az írás. Az egyik legnagyobb amerikai kiadó pályázatára küldte el első regényét, mellyel rögtön nagy sikert aratott. A Bud vagyok, uram! című művét is lelkesen fogadták, egyebek között elnyerte az Amerikai Gyermekkönyvtárosok Szövetségének díját. Az afroamerikai író-két, már felnőtt gyerek édesapja - feleségével a kanadai Windsorban él.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 190 Ft

A termék megvásárlásával

119 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó animus kiadó
Kiadás éve2002
Oldalak száma:222
Súly200 gr
ISBN0769000285533
ÁrukódSL#2107692173
Kötéskarton

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 190 Ft

A termék megvásárlásával

119 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Nyári olvasásnépszerűsítő kampány - KávéNyári olvasásnépszerűsítő kampány - Kávé