Csodálatos élet I-II.

Oh te szegény regény, oh én szegény legény! Cirus király néma fia egyszer elkiáltotta az Elsodort falut és szerte szét a megmarcangolt országban néma szívek hallották meg, magukhoz ölelték s felszabadult szóval mondták: ez az én kiáltásom, ez az én kiáltásom! És olyan jólesett nekik, hogy kinyujtózhattak az izmaimban, hogy láttak szemeimben és hogy zokoghattak a fájdalmammal, hogy azt mondták: - Téged kivételesen még nem ütünk agyon, pedig a természet minden kivételes adománnyal megajándékozott hozzá. Közben ugyan bevádolunk istenkáromlásért, közszemérem megsértéséért és ugató morál-kannibálokat uszítunk a lábikráidba. De te azért csak élj, egye fene, még azt is elnézzük neked, hogy jóllakjál, mert még sok belénk taposott fájdalom vár megkiáltásra. A két forradalom minden vércseppje és szégyene, szomjas bosszúnk és sunyító gyávaságunk vár a te megmutató, igazságottevő harsogó képeidre. Még egy ilyen regényt eltűrünk tőled, de akkor aztán halálosan megbotránkozunk, kitagadunk s tőlün k ott dögölhetsz meg valahol a Csokonay, Katona vagy Ady sírja táján.